MENÜ
  • Egy kislány, akinek három anyja van

    Egy brit asszonynak genetikai rendellenessége miatt nem lehetett saját gyereke, ám férjével nem mondtak le a családalapításról.

    A kis Beatrix Salde egészséges és boldog babaként jött világra, elsőre senki nem találna rajta semmi különöset. A féléves angol kislány születése mégis valóságos csoda, szüleinek, Katynek és Davidnek ugyanis nem lehetett gyereke.

    “Kislány voltam, amikor közölték velem, hogy egy ritka genetikai betegség miatt nem fejlődött ki sem a méhem, sem  a petefészkeim” – mesélte Katy a Daily Mailnek – “Napokig sírtam, a húgom, Lucy vigasztalt. Azt mondta, hogy majd ő ad nekem petesejtet, emiatt ne  aggódjak.”

    A kamaszkori ajánlatot a testvér komolyan gondolta, de azt egyik lány sem akarta, hogy ő is hordja ki a kislányt.  “A béranyaprogramtól féltünk, mert sok olyan történetet hallottunk, hogy egy nő megtartotta magának az újszülöttet.” – folytatta Katy, és hozzátette, hogy ekkor jött a képbe David húga, Jamie. – “Neki már van három gyereke, és úgy érezte, képes lesz lemondani a kisbabáról, miután világra hozta.”

    Beatrix így genetikailag kődik a nevelőszülőkhöz.  “Örökké hálásak leszünk a testvéreinknek” – mondta Katy és David – “Nélkülük nem született volna meg Beatrix.”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon