MENÜ
  • Egy kis mém-történelem – 4. rész

    Folytatódik a mémek történelmét és eredetét bemutató sorozatunk, melynek új részében az egyik legismertebb és talán legnagyobb történelemmel rendelkező mémet mutatjuk be.

    Ezúttal sorozatunk negyedik részében az egyik legismertebb és legrégibb mémet mutatjuk be, de érkezik egy újabb, filmsztárról mintázott és egy gimis életet cikiző mém is. Jó szórakozást!

    Pedomaci

    A Pedomaci az egyik legrégebb óta létező mém, hiszen születését 2003-ra datálják. A figura a 4chan oldalán született meg és egy szimbólumvolt a moderátorok illetve egyéb használók között arra, ha illegális pornográf tartalmat akartak jelezni. Nem kell később sok hozzá, hogy a Pedomaci a a pedofília jelzése legyen, főleg a média és a jogi ügynökségek számára.

    A Pedomaciként ismert karakter eredetileg simán Kumarnak vagy Kuma-nak hívtak, mely japánul medvét jelent. A 2channelen jelent meg, 2003 Február 27-én, még szimpla karaktersorként, ekkor még így nézett ki:

    くまくま━━━━━━ヽ( ・(ェ)・ )ノ━━━━━━ !!

    A medvét akkor posztolták, ha egy bejegyzés epekedett a figyelemért vagy nyilvánvaló trollkodásról volt szó benne.  Később az egysoros grafikából több soros grafika lett, méghozzá olyan, melyből már könnyen kialakulhatott egy rajzolt figura is:

    A Pedomaci a pedofiliával 2005 februárjában kötődött össze, miután megjelent au Urban Dictionary-ben. A kis medvefigurát először egyszerűen fiatal lányok képeire photoshoppolták rá, még február 10-én, 2006-ban. A Pedobear.org 2008 január 14-én született meg, ahol a hozzátartozó képeket és erekjéket gyűjtötték össze, melyek megvásárolhatók voltak.  2009-ben a DesuToys nevű cég már a maci plüssfiguráját árulta és Pedomaci hivatalosan is Miley Cyrus elsőszámú rajongója lett.

    Pedomaci figurája ma már mindenhol fellelhető az interneten, ma már leginkább a pedofíliához köthető poénoknál.

    Pedomaci szerepelt már újság címlapján is. 2009 július 3-án a blogger Michael Barrick a Photoshop segítségével a figurát odavarázsolta a vancouveri Téli Olimpiai játékok figurái közé, mely képet 2010 február 4-én a lengyel újság, a The Gazeta Olsztynska címlapján használt fel bakiként.

    Konspirációs Keanu

    A Konspirációs Keanu (Conspiracy Keanu) Keanu Reeves hollywoodi színész arcát ábrázolja. A kép az 1989-es Bill és Ted zseniális kalandja című filmből való, és a színész éppen rendkívül ijedt arcot vág rajta. A képet általában paranoid és absurd filozófiai kérdésekkel és konspirációs feltevésekkel párosítják.

    A kép 2008 december 11-én jelent meg a New York Magazin Vulture Blogján, melynek egyik bejegyzésében Reeves arckifejezéseit gyűjtötték össze. Ez a kép a 22-ik volt a sorban. 2010 szeptember 17-én jelent meg először a Fark nevű oldal fórumján, mint reakció, majd 2011 június másodikán már konspirációs szöveggel posztolták, 6847 voksot összegyűjtve ezzel a felirattal: “Mi van, ha tudunk lélegezni az űrben / Csak nem akarják, hogy megszökjünk?”

    A formula jól bevált, így gyorsan születtek újabb és újabb nevetséges feltevések Keanue ijedt fejével. A FunnyJunk oldalon 2011 szeptember 24-én jelent meg a kép  “Mi van, ha minden pici szösz amit a fényben látunk / igazából pici univerzumok tömege?” felirattal.

    2011 novemberében a Facebook-rajongói oldalnak köszönhetően egyre többen ismerték meg a mémet, így az egyre könnyebben terjedt olyan oldalakon, mint a BuzzFeed, Pleated Jeans vagy az UpRoxx. December 15-én a Smosh nevű kultúrblog már egy egész gyűjteményt posztolt, december 18-án pedig bejegyezték a conspiracykeanu.com domain-nevet is. Ma már a Quickmeme oldalon körülbelül 40 ezer feliratkozóval, a Facebookon pedig majd 2000 lájkolóval dicsekedhet.

    Nem segítőkész gimis tanár

    A Nem segítőkész gimis tanárhoz olyan szövegek párosulnak, melyek a felelőtlen, buta és átgondolatlan tanári metódusokat figurázza ki. Maga a kép a Corbis Image-ről való, mémként pedig 2011 szeptember 3-án jelent meg először a Quickmeme oldalá, 2163 szavazatot begyűjtve.

    A viccek szeptember 4-én már a Mabination nevű oldalon jelentek meg, a Tumblr-ön pedig hamar saját topikja lett. Szeptember 6-án a mém már megjelent a BuzzFeeden, a Memebase-n és a Smosh.com oldalon is. Az Urban Savior a mémet beválogatták a 2011 25 Legviccesebb Mémje közé.

    Ma már a Quickmeme oldalán több mint 7000 poén használta fel a tanárnő portréját.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon