MENÜ
  • Eddig tartott VV Zsolt barátnőjének türelme

    A Való Világ 6 macsó az elsők között a villába, úgy, hogy barátnője a villa falain kívül maradt. Aztán a macsó mintha teljesen megfeledkezett volna létezéséről.

    Az első hatos beköltözése után először Izával kezdődött el valami közöttük, majd megérkezett Dorka, és Izát félredobva Zsolt már a szőke leányzó bizalmát próbálta megszerezni.

    Igazi szerelmi háromszög alakult ki, Iza féltékenyen figyeli minden lépésüket, rá is mászott már Zsoltra, de a viszonya ennek ellenére Dorkával egyre szorosabbra fűződik: tegnap este elcsattant közöttük az első csók is. Zsolt barátnőjének pedig úgy tűnik, itt telt be a pohár. Üzenetet küldött “barátjának”, a ma esti összefoglalóból az is kiderül, mit:

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon