MENÜ
  • Durva áradás pusztít Amerikában

    Az évezred árvíze fenyegeti a Coloradoban élőket: a hirtelen jött vihar miatt lakóházakat, utakat és hidakat mosott el a víz.

    Emberemlékezet óta nem tombolt ekkora vihar Colorado államban. Az eddigi adatok szerint öten vesztek oda a természeti katasztrófában és 550-en tűntek el, ezek a számok azonban sajnos percről percre változhatnak.

    Az árvíz az állam nyugati részén pusztított, Boulder megyében és az azonos nevű városkában. Az „évezred árvízének” nevezett természeti csapás elől hanyatt homlok menekültek a helyiek, esélyük sem volt az értékeiket menteni, az utcán hagyott parkoló autókat is a tetejükig ellepte a víz.

    Sokaknak mindene odaveszett

    A természet erői ellen sajnos aligha lehet védekezni. Tavaly tavasszal pl. volt már brutális pusztítás Amerikában, amikor nyolc államban kellett elrendelni riadókészültséget 85 forgószél miatt. Ugyanakkor százötven katona életét oltotta ki egy Pakisztán határán lévő Siachen-gleccserről lezúduló lavina, de volt már példa extrém szárazságra is az idők folyamán, ami ma már bizonyítottan egy egész civilizáció kihalásáért volt felelős.

    (Forrás: ABC news)

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon