MENÜ
  • Dundika ikreket szeretne

    Az egykori playmate lelkesen készül a Szombat esti lázra, közben pedig azt fontolgatja, hogy újra szüli szeretne. Méghozzá ikreket.

    Dundika időt és energiát nem kímélve próbál a táncos produkcióra. Partnerével, Mészáros Mátéval napi több órát próbálnak, hogy ők legyenek a legjobbak az első élő adásban.

    Majka kedvese elárulta, hogy az első egy hónap elég megpróbáltató volt, de mostanra sikerült felvennie a ritmust. Táncpartnerénél jobb tanárt keresve sem talált volna.

    Alig várom, hogy végre a tévénézők és a zsűri előtt is bemutathassuk a produkciónkat! Remélem, ők is azt fogják látni, amit mi Mátéval, ha belenézünk a próbaterem tükrébe: vagyis azt, hogy mennyire élvezzük ezt az egészet!” – mondta Dundika.

    Habár Majkával egyelőre lefújták az esküvőt, ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy közös gyermekük, Marián kapjon egy kistestvért.

    Néhány éven belül újra szülni szeretnék, hiszen nem akarom, hogy a gyerekeim között nagy legyen a korkülönbség. Bevallom: annak örülnék a legjobban, ha ikreink születnének, és a jó hír az, hogy szerencsére minden esélyünk megvan erre: Peti családjában ugyanis anyai és apai ágon is vannak ikrek” – árulta el Hajnalka.

    Forrás: stop

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon