MENÜ
  • Dukai Regina retteg a repüléstől

    A zárt helyektől való félelme szívbetegségére vezethető vissza.

    Dukai Regina az évek alatt megtanult együtt élni súlyos szívbetegségével, de a zárt helyeken mindig rátalál a félsz. Ezért nem szerep repülőre szállni, vagy lifttel közlekedni.

    “Úgy, mint sokan mások, én is félek a repülőn, főleg, ha egyedül utazom. Léteznek különböző tabletták és homeopátiás gyógyszerek, amikkel ez remekül kezelhető. Emellett sokat segít, ha egy jó filmet feltöltök a táblagépemre vagy berakok a táskámba néhány divatmagazint, amik elvonják a figyelmemet az útról” – mesélte Regina.

    Szerinte nagyon fontos, hogy a légiutas-kísérők mennyire segítőkészek, vagy hogy éppen ki ül mellette. Hiszen párja miatt sűrűn választja a légi közlekedést, jelenleg is Bresciában tartózkodik focista szerelménél, Feczesin Róbertnél.

    “A párom miatt gyakran kell repülőre szállnom, hisz külföldön játszik. Általában havonta kétszer utazom ki hozzá. Szerencsére ezeken a fapados járatokon interneten keresztül előre le lehet foglalni a helyeket. Mindig ablak mellett ülök, mert így nem félek annyira. A két és fél év alatt valamennyire megedződtem, de ha picit jobban rázkódik a gép, akkor pánikba esem. Ez történt nem olyan rég is”.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon