MENÜ
  • Diszkriminálja a nőket a Wikipedia

    Óriási botrány alakult ki a Wikipedián, ahol a női írókat külön kategóriákba helyezték - míg az írók oldala csak a férfiaké maradt.

    A Wikipedia eddig “Amerikai írók” oldalán gyűjtötte össze az összes amerikai írót, viszont olyan névhalmaz keletkezett, mely miatt néhány szerkesztő szerint szükségessé vált az, hogy elkezdjenek alkategóriákat létrehozni. Ezek lehettek volna műfajiak is, viszont tegnap teljesen más folyamat indult el az internet egyik leglátogatottabb oldalán – a női írók  szép lassan elkezdtek eltűnni, nevük pedig a “Női amerikai írók” kategóriába került át – sokak szerint ez hátrányos megkülönböztetés, hiszen így az amerikai írók megnevezés csak a férfiakat illeti meg.

    Ezentúl így az “Amerikai írók” oldalán csak férfiak találhatóak – természetesen a kategória nevét nem változtatták át “Amerikai férfi írók”-ra, miközben az elkülönített női részlegen nem egy olyan hölgy található, akinek a publikáció száma és értéke is magasan lekörözi a kisajátított férfi-lista néhány szereplőjéét.

    Bár a folyamat – vagyis az átköltöztetés – még nem teljesen fejeződött be, a tiltakozók szerint ha valóban megtartják ezt a koncepciót, az megalázó lesz a női alkotók számára – egy példát véve: ha valaki rákeres majd a Google segítségével az amerikai írókra, csak és kizárólag férfiakkal fog találkozni.

    “A női írókat folyamatosan elnyomják, sokkal többet kell dolgozniuk sokkal kevesebb figyelemért mint férfi társaiknak. 2012-ben a New York Reviwef of Book csupán negyven női alkotást elemzett ki, szemben a 215 férfi alkotással. A >>Női amerikai írók<< kategória megteremtése csak azt mutatja, hogy egyre szélesebb körű lesz a női írok percepciója, mely már amúgy is létezik. A Wikipedia ezt pedig jóváhagyja, a szexizmus zakatol tovább!” – írta Abigail Frace Murdy a kényes helyzetről.

    A Wikipedia szerkesztői jelenleg elkezdték visszapakolni a női írókat a kategóriába, de a hírek szerint ezzel nem mindegyikőjük ért egyet és kemény viták alakultak ki köztük. Egyikük véleménye szerint a szituáció rendkívül kínos számukra és bevallásuk szerint ha nem választják külön az ismert és ismeretlen írókat, akkor a nőket sem kellene a férfiaktól.

    A tervek között felvetült az, hogy a művek műfaja szerint fogják mostantól megteremteni az alkategóriákat.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon