MENÜ
  • Díjat kapott a frontember!

    Ezúttal nem a zenei szféra, hanem az iskola jutalmazta az énekesfiút!

    Mint arról korábban már többször beszámoltunk, a Dirty Slippers idei tavasza nagyon is tele van programokkal, hiszen új dal készült, új videoklipet forgatnak hamarosan és folyamatosan turnéznak. Azt azonban kevesen tudják, hogy a gyulai banda frontembere, Lobó-Szalóky Lázár, hétköznapokban a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar szakos hallgatója. Idén első alkalommal írták ki a SZTE Tehetségpont, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács, Szeged Megyei Jogú Város és a Pro Talentis Universitas Alapítvány jóvoltából az SZTE Talent Ösztöndíjat és SZTE Tehetségpont Kiválósági Lista Művészeti kategóriáját is.

    Lobó-Szalóky Lázár a Művészeti kategóriában adta le pályázatát, majd a sikeres elbírálás után, Bronz fokozatú tagságot szerzett a Kiválósági Listán és elnyerte az Ösztöndíjat.

    A pályázatok elbírálásában és az ösztöndíjak átadásában részt vett Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária rektorhelyettes, Prof. Dr. Bado Attila, a Sztehetségpont elnöke, valamint Sófi József, a Sófi Alapítvány elnöke.

    Nagy megtiszteltetés számomra ez az Ösztöndíj. Örülök, hogy a Szegedi Tudományegyetem elismeri a munkámat, azt, hogy 7 éve csináljuk a zenekart, s kitartóan küzdünk a kitűzött célokért, amiből hála Istennek egyre többet sikerül megvalósítani. Nagyon örültem annak is, hogy a hátrányos helyzetben levőknek is osztottak díjakat, ez napjainkban egy nagyon fontos dolog.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon