MENÜ
  • Debreczeni Zitának nem mindig könnyű a korai ébredés

    A FitBalance sajtótájékoztatóján találkoztunk Debreczeni Zitával, aki többek között elárulta azt is, hogy nem éppen egy pacsirta, már ami a koránkelést illeti.

    Zita elárulta: bizony nem tartozik kedvencei közé a kora reggeli kelés, az alvás viszont annál inkább. “Én nagyon szeretek aludni, illetve inkább azt mondanám, hogy én nagyon későn fekszem, ezért reggel nagyon nehezen kelek föl.” – nyilatkozta a MosaicOnline-nak. 

    Ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy olykor sajnos meggyűlik a baja az elalvással. “Nagyon rossz alvó vagyok egyébként. Úgyhogy próbálom a reggeli időszakot inkább kihasználni, így amennyire lehet, nég lustálkodom.” – tette hozzá. Ennek ellenére belátja, amit oly sokszor hangoztatnak a “bölcsek”, miszerint a későn kelés valahol összefügg az egész napi fáradtsággal.

    Zita inkább a baglyok táborát erősíti

    “Észrevettem, hogy ha nagyon korán kelek, már nem annyira nyúzott az arcom!” – magyarázta Zita a MosaicOnline-nak, illetve az sem elhanyagolandó, hogy így sokkal több idő marad minden teendőre. A csinos modell és fotográfus éppen ezért igyekszik maximum fél kilenckor kipattanni az ágyból, bármilyen nehéz feladat legyen is az.

    Debreczeni Zitát fotográfusi munkásságáról, az új Sugarbird-kollekció darabjairól és vendégtervezőiről is faggattuk, illetve elmesélte nekünk, miért nem edzenek soha együtt kolléganőivel. Teljes interjúnk megtekintéséhez kattints ide!

    Ajánló

    Így lett teljes a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja

    Harminc új nevet jelentette be a Sziget

    Eltemették Andy Vajnát – Gönczi Gábor emlékezett meg róla