MENÜ
  • Dannii Minogue szakításban

    Biztos a hír: Dannni Minogue megerősítette, hogy szakítottak Kris Smith-szel.

    Az ausztrál tehetségkutató, vagyis az Australia’s Got Talent zsűritagja ma reggel, Twitteren válaszolt a sajtó által már felvetett szakítási pletykákra.

    – Szomorúan, de bevallom: Kris és én szakítottunk – árulta el. – Még mindig törődünk egymással, így szükségünk van egy kis egyedüllétre ebben a nehéz időszakban, különösan fiunk, Ethan miatt, aki még mindig elsődleges mindkettőnk számára.

    A rajongóknak is megköszönte végtelen szeretetüket és törődésüket.

    Dannii még 2008-ban találkozott a korábbi profi rögbijátékos, most modell Kris-szel Ibizán. 2010 júliusában született meg közös gyermekük, Ethan. Az ausztrál sajtó tegnap, április 3-án jelentette, hogy a férfi két héttel ezelőtt kiköltözött közös otthonukból. A források szerint a pár kapcsolata tavaly romlott meg, az akkor még X Factor mentorként dolgozó Dannii sűrű elfoglaltságai miatt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon