MENÜ
  • CsakADanitÉrdekli – Mata Hari

    Családanya, szajha, kém

    Szép, így sikeres. Sikeres, ezért gazdag. Gazdag, tehát befolyásos. A kémmé válás folyamatát írtam most le röviden, gyönyörűségesen. Mai témám hosszú idő után ismét egy hölgy, méghozzá Mata Hari, a világ leghíresebb kémnője. A nő, akinek nincsen egyetlen unalmas mondat sem az életrajzában.

    1876-ban született Margaretha Gertruida Zelle néven egy holland városkában. Na jó, ez egy unalmas mondat. Első és utolsó, ígérem. Miután apja elhagyta, édesanyja pedig meghalt, a lány zárdába került. Margaretha kivéletesen szép volt, így 19 évesen nem is tökölt sokat, gyorsan kamatoztatta adottságait. Válaszolt egy újságban megjelent házassági hirdetésre, pár nap múlva pedig már a lagziján mulatott az újdonsült, 21 évvel idősebb skót ezredes férjével. Kezdetben, ahogy az lenni szokott, rendben mentek a dolgok. Ám később a férj rákapott a szeszre, és bántalmazta az egyre bővebb családot. Egy közös hajóúton rejtélyes módon megbetegedtek gyermekeik: fiuk mérgezésben meghalt, lányuk pedig sosem épült fel teljesen. Az élet ezután csak még rosszabb lett, így Margaretha úgy döntött, elmegy otthonról még akkor is, ha el kell hagynia lányát. 1905-ben Párizsba szökött, ahol mint táncosnő és kurtizán kezdett tevékenykedni.

    Ekkor vette fel a Mata Hari művésznevet egy maláj hercegnőtől kölcsönözve. Jelentése: a hajnal szeme. Előadásai rendkívül sikeresek voltak, első fellépésén még a japán és a német nagykövet is jelen volt. Mivel holland származása senkit sem érdekelt különösebben, rendkívül ügyes akcióba kezdett és kicsit felturbózta múltját. Mesés élettörténetet teremtett magának. Egy kis ízelítő a hazugságból: Indiában született, a helyi uralkodó, a rádzsa lányaként. Miután elárvult a Kada Svani templomába került, ahol elsajátította az indiai erotikus táncokat, és most ezt jött bemutatni Európába.

    Ügyes mese, tudta, hogy az egzotikumra harapni fognak a tehetős férfiak. Hogyhogy nem, a teljes francia műkedvelő kört sikerült meggyőznie történetéről a mondvacsinált indiai hercegnőnek, így a következő hónapokban a legelőkelőbb európai szalonokba kapott meghívást: Monte-Carlo, Madrid, Bécs, Berlin. Nem csupán riszált, hanem hódított is szép számmal, méghozzá befolyásosabbnál befolyásosabb üzletembereket, bankárokat, katonákat, sőt még egy trónörököst is. Az urak pedig bőkezűen adakoztak. Így esett, hogy Európa legjobban fizetett kurtizánjává vált, aki egyre több nyelven beszélt, és mivel semleges országból származott szabadon utazgathatott még azután is, hogy kitört az I. világháború. Na, ha ez eddig nem lett volna izgalmas, most kezdődik a történet kémkedős része.

    Tehát adott Európa babája, aki olyan befolyással bír, mint senki más. Gazdag, híres, gyönyörű és minden gyanún felül áll. Egy ideig. 1915-ben a sok utazgatás után visszatér Párizsba, ahol egy elfogott rejtjeles üzenetből a franciák azt szűrik le, hogy Mata Hari német kém. Letartóztatják, és úgy döntenek, hogy még hasznukra lehet a híresség. Így találja magát egy szempillantás alatt a titkosszolgálat kötelékében, így lesz ő a H21 fedőnevű ügynök. Itt kezdődik az a történet, ami miatt nem a történelem legnagyobb szeretői vagy legszebb női között emlegetjük Mata Harit, hanem a botrányos nőszemélyek között.

    Kémkedett tehát szépen csendben a franciáknak, de felmerült a gyanú, hogy a németeknek is. Idővel még a spanyolok is bekavartak a képbe, így az egész ügy egyre zavarosabb lett, mígnem a francia rendőrség megelégelte a dolgot, és bebörtönözte Mata Harit. 1917 júliusában kezdték meg a perét, melyben a vád: kettős kémkedés. Állítólag az ő lelkén szárad ötvenezer francia katona élete, akik a Földközi-tengeren elsüllyesztett hajókon vesztették életüket. Ki árulta el a hajók pontos indulását? Mata Hari. Legalábbis ezt akarták a nyakába varrni, de sosem bizonyosodott be. Utolsó szó jogán, kacéran csak annyit mondott, hogy ő nem francia, úgyhogy lehetnek más országokból is barátai, és hogy számít a tiszt urak jó szívére. Ezzel elég rossz lóra tett, szegényt golyó általi halálra ítélték, ráadásul nem is végezték ki azonnal, hanem hónapokig váratták.

    A kivégzés 1917 októberében volt, amire Mata Hari nagyon csinosan érkezett, az autóba sem volt hajlandó addig beszállni, míg nem húzhatta fel kesztyűjét. Igazi nő. Bátran halt meg, azt sem engedte, hogy a szemét bekössék. Holtestéért nem jelentkezett senki, így elszállították az Anatómiai Múzeumba, fejét pedig híres bűnözők testrészei mellett állították ki. Mivel a híres kurtizán története mindig is kellemes alapot adott egy-egy ÖTYE-délutánhoz, sokan sok mindent tudni véltek halála körülményeiről. Jobbnál jobb legendákat költöttek, feltételezem, főként az indiai táncok iránt érdeklődő urak nejei. Egyik feltételezés szerint Mata Hari egyik szeretője lefizette a kivégzőosztagot, hogy azok vaktölténnyel lövöldözzenek a nőre, ám az egyik katonában túltengett a becsületesség és visszacserélte a golyót. Ez a magyarázat sokáig keringett, válaszként arra, miért volt Mata Hari olyan nyugodt kivégzése előtt. Terjedtek még cifrább pletykák is, például, hogy a lövések előtt a nő szétnyitotta kabátját, hogy meztelensége láttán hátha rosszabbul céloznak a fiúk. Ez legalább ötletes.

    Nos, akárhogy is volt halála után kiderült, hogy minden ellene felhozott vádért egy másik kémnő felel, méghozzá Elisabeth Schragmüller, fedőnevén a Doktor kisasszony. Jó kis név, szelíd és hátborzongató egyszerre, pont amilyennek lenni kell a kémvilágban. 2001-ben a Mata Hari Alapítvány (!) keresetben kérte a francia hatóságokat az 1917-es ügy felülvizsgálatára. Ez sikerült is, pár hónapnyi tárgyalást követően kimondták az ítéletet: Mata Hari ártatlan.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon