MENÜ
  • Csak vizeletet iszik

    Bizarr módon nem hajlandó más folyadékot fogyasztani az őrült asszony.

    Az amerikai nő már négy éve semmi mást nem iszik, csakis saját vizeletét. Ráadásul még fogmosáshoz sem használ vizet, hanem… bizony, száját is vizeletével öblíti ki. Lánya aggódik érte, a férje véleményét nem tudni.

    Különleges függőségéről beszélt a magát csak Carrie-nek nevező nő az egyik amerikai tévécsatornán. Elmondása szerint immár negyedik esztendeje csakis saját vizeletét issza.

    Az asszony kiszámolta, hogy nagyjából 900 liternyi vizeletet fogyasztott el az elmúlt években. De nem csak ivásra használja veséi produktumát: fürdik benne, és fogat is mos vele. A tévéfelvétel idejéig teljesen titokban tartotta szokását, csak a lánya tudott róla. „Ideges vagyok egy kicsit, olyan kiszolgáltatottnak érzem magam, mintha meztelen lennék” – mondta a Washington CBS-nek.

    Carrey lánya aggódik, szerinte nem lehet egészséges vizeletet inni. Mások szerint viszont tulajdonképpen szűrt, szinte desztillált víz a húgy, és a cukros üdítőknél biztosan jobb. Persze a vizeletivásnak vannak rajongói, szerintük sokféle bőr, emésztési és egyéb betegségre hasznos. Itthon például Medveczky Ilona használja kezének ápolására, Nyertes Zsuzsa pedig a lábát borogatja saját középsugaras vizeletével.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon