MENÜ
  • Csak 12-en élnek a faluban

    Döbbenetes: a világ egyik legkisebb közösségében összesen egy tucat ember él.

    Oroszország egyik apró falujáról van szó. Ha valaki ide téved, valóban úgy tapasztalja, mintha megállt volna az idő. Szinte semmi sem változott az évek alatt, ugyanazok a helyek, ugyanazok az arcok, ugyanazok a napok váltogatják egymást.

    Ráadásul az egyik legmeglepőbb adat, hogy a nyugati Brianszk régióban ­fek­vő Csuhrajban mindössze tizenketten laknak. Életkorukat tekintve idősebb emberek, akiknek a mindennapjai talán néhányunk számára hagynának némi kívánnivalót maguk után. Az élelmiszereiket, főként krumplit és zöldségeket, saját maguk termelik meg, amikor pedig nem kertészkednek, a faházaikban tengődnek, vagy kád híján dézsában fürdenek.

    Természetesen mint minden közösségben, itt is felütötte a fejét az ellenség: mégpedig az alkohol. Az ital komoly problémát jelent, mivel nagy mennyiségben készítenek házi pálinkát. Azzal indokolják, hogy ez segít megszabadítani őket a magány érzésétől.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon