MENÜ
  • “Crack volt mindenhol”

    Az amerikai világsztár nem érez bűntudatot, amiért egy időben függő volt és tudatmódosító szereken élt.

    Az amerikai rapper sosem arról volt híres, hogy mesélt volna sötét múltjáról. Azokról az évekről, amikor még nem volt család, gyerek és Beyoncé sem volt. Az évek azonban telnek és egy, a Vanity Fair magazinnak adott interjúban Jay Z kitálalt egykori drogproblémáiról.

    Ha beszippant a drog világa, tisztában kell lenned azzal, mennyit költesz. Meg kell tervezni az elszakadást az anyagtól. Olyan ez, mintha egy pici ablakon keresztül próbálnál kiugrani a házból. Vagy kinyitod és kimászol, vagy bent halsz meg” – fogalmazott rém egyszerűen a művész.

    Bevallása szerint édesanyja végig tisztában volt drogproblémáival, de soha nem beszéltek róla. Egyszerűen nem vett róla tudomást, úgy tett, mintha minden rendben volna.

    Nem tudtál hova menekülni, a crack ott volt mindenhol.” – folytatta az idén negyvenhárom éves Jay Z, aki azt is kijelentette, nem tartja magát bűnösnek, amiért kipróbált hajdanán szereket.

    Forrás: digitalspy.co.uk

    Kép forrása: digitalspy.co.uk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon