MENÜ
  • Charlie Sheen visszatért a drogokhoz?

    Több napot csúszik a sztár új sorozata, az Anger Management forgatása.

    Charlie Sheen napok óta nem jelent meg a forgatásán, erre a madarak azt kezdték el csiripelik, hogy visszatérhetett régi rossz szokásaihoz. A stáb dühöng, azzal fenyegetőznek, hogy kirúgják a bajkeverő színészt. Ezzel persze a történelem ismételné önmagát, a Két pasi – meg egy kicsi szereplői közül is hasonló indokok miatt kellett távoznia.

    charlie

    Az Anger Management nagyot bukhat Sheen hóbortjain, hiszen 350-500 millió dollár múlik a megrendelt 100 epizód leforgatásán, aminek egyelőre csak a kétharmada készült el. De a sorozat még ennél is jobban szerepelhetne, ha sikerülne eljutni 150 részig.
    Sheen kaotikus viselkedése egyébként már az új stábnak sem újdonság, tavaly júniusban például egy obszcén SMS-ben kirúgta a mellette játszó Selma Blairt, illetve azóta volt egy igen bizarr fellépése a The Tonight Showban is.

    Charlie Sheen a publicistája szerint nem iszik, nem drogozik, készen áll a forgatásra. Ha ez így van, mi csak arra tudunk gondolni, hogy az ex-pornós Brett Rossival kötendő házassága foglalja le.

    Kép forrása: theguardian.com
    Forrás: hollywoodtake.com

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon