MENÜ
  • Busz elé ugrott, sértetlenül megúszta

    "A sebezhetetlen" tini sérülés nélkül úszta meg a balesetet.

    Csodával határos módon, néhány karcolással úszta meg a balesetet az a húsz éves texasi diák, aki egy busz elé sétált tegnap. Az egyetemisták a kampusz előtti járdán beszélgettek, amikor egyikük úgy gondolta, átrohan az út túloldalára, ám mivel nem nézett körül, egy busz körülbelül 50km per órás sebességgel elgázolta. Társai szinte sokkot kaptak a rémülettől, a sofőr azonnal kiszállt hogy segítséget nyújtson. Erre azonban nem volt szükség. A fiú felkelt a földről, leporolta nadrágját és elnevette magát.

    “Hihetetlen volt. Azt hittem, nagyon súlyos sérülései lesznek, arra számítottam, hogy úszni fog minden a vértől. Erre ott áll előttem egy tökéletesen egészségesnek tűnő fiú, akit éppen az előbb gázoltam el, és mosolyogva elnézést kér, amiért figyelmetlen volt.” – meséli a buszsofőr

    A figyelmetlen hallgatót természetesen kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították: nincsenek belső sérülései és még enyhe agyrázkódást sem szenvedett, úgyhogy azonnal haza is engedték.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon