MENÜ
  • Brüsszel, Európa fővárosa

    Egy egész földrész piciben

    A Mosaic szerkesztőinek utazásairól szóló sorozatában azért írok Brüsszelről szívesen, mert az elmúlt időszakban ez volt az a külföldi város, ahol a legtöbb időt töltöttem el egy huzamban. Tavaly szeptemberben megadatott az a lehetőség, hogy egy teljes hónapig az Európai Parlamentben dolgoztam gyakornokként. Mire elég ennyi idő? Arra pont, hogy ne csak már mint turista tekints rá, de arra még kevés, hogy helyiként otthon érezd magad. Mikor augusztus legvégén kora hajnalban ledobott a busz a város központjában, arra számítottam, hogy egy igazi city-be érkezek. Olyanba, mint Párizs, Róma, vagy London. Mire feljött a nap és elkezdődött az első ottani délelőttöm, rájöttem, hogy tévedtem.

    Brüsszel nagy város. Ugyanúgy tele vannak a sugárutak forgalmi dugókkal, rengeteg a villamos és, jól kiépített a metróhálózat. Néha még maguk a villamosok is a föld alatt közlekednek, amivel engem például alaposan sikerült is összezavarni, hogy akkor most melyik mi. A tömegközlekedés egyébként szerintem kész rablás, egy vonaljegy közel kettő euróba kerül, ami majdnem hatszáz forintot jelent. A metró és a villamosok lelkiismeretesen járnak, a Budapesten kényelmesen megszokott éjszakai tömegközlekedésnek ott azonban nyoma sincs. Maguk a nappali buszok is hektikusak, hol jönnek, hol 25 percet kell rájuk várni. A brüsszeli emberre sajnos egyébként is jellemző, hogy inkább autóval szeret közlekedni, mint bármi mással. Ezt azért tartom szomorúnak, mert Brüsszel tényleg Európa fővárosa.

    Itt található a huszonhét tagot számláló Európai Unió számos nagyon fontos intézménye. Csak néhány példa közülük az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament. Csak maga a Parlament egy hét épületből álló komplexum, több ezer munkatárssal. Képviselőkkel, az ő asszisztenseikkel és gyakornokaikkal, vendégekkel, biztonsági személyzettel, pincérekkel, tolmácsokkal és egyéb munkatársakkal. Ennek a hihetetlen sokszínűségnek köszönhetően a város utcáin rengeteg féle emberrel találkozhatunk. Hiszen a sok nemzetközi szervezet nemcsak a tagállamok polgárait vonzzák, hanem más földrészek lakóit is. Ezt mindenhol érezni. Nemcsak az utcán, de a bulikban is. Én bulikon elkövetett random beszélgetések során megismertem egy sor afrikait, de albánt, norvégot és indiait is.

    Mivel az egész város egy hatalmas multikulti, így eligazodni is könnyebb, mint például a már tárgyalt Minszkben, vagy Szkopjéban. A tömegközlekedés három nyelvű: angol, francia és flamand. Maga az ország, Belgium ugyanis kétnyelvű. Az északi rész döntő többségében flamandul beszél, míg a déli régiók franciául. Brüsszel lakosságának körülbelül kilencven százaléka a franciát használja, annak ellenére, hogy maga a város flamand nyelvű környezetben van. Viszont ha te bemész a boltba és ott veszel egy tucat tojás, vagy egy friss, meleg bagettet, nyugodtan intézheted a fizetést angolul, megértik. De nemcsak az eladók értik meg, hanem gyakorlatilag mindeni beszéli a nyelvet az utcaseprőtől a biztonsági őrig.

    A sokszínűség másik, kézzel fogható jele, hogy rengeteg az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről ide települt arab. Ők jellemzően külön városrészekben élnek, de kultúrájukat már behozták a mindennapokba. Rengeteg az arab étterem, zöldséges, mindenféle különleges gyümölccsel és zöldséggel, amelyekre ha ránéztem, a felét tippelni se tudtam volna, hogy mi lehet. Nem is beszélve a sokféle olívabogyóról, fügéről, datolyáról. Emellett van kimondottan arab piac is, amit mindenképp érdemes meglátogatni, ha az embernek van egy kis ideje ebben a nyugat-európai kisnagy városban. Ennek a helynek az az érdekessége, hogy itt árulni a hagyományokhoz híven csak férfiaknak szabad. Mindent. A terítőtől elkezdve a kebabig. Nők legfeljebb női kozmetikumokat árusíthatnak.

    Mit érdemes még megnézni, ha csak rövidebb időre, pár napra érkezünk Brüsszelbe? Ha szép az idő, sétáljunk sokat a Belvárosban! Gyönyörűek, szépen karbantartottak az utcák. Arra viszont oda kell figyelni, hogy az időjárás nagyon szeszélyes tud lenni. Egyik percben még szikrázó napsütés van, a következőben már beborult és azon kapod magad, hogy egy szuvenírbolt ajtajában toporogsz másik nyolc turistával és várod, hogy vége legyen. Mindenképp el kell látogatni a Főtérre, a környező parkokba. Ha szép az idő, a brüsszeliek egyből fogják a kis motyójukat és kiülnek ezekre a helyekre piknikezni, vagy a lábukat hűsíteni a szökőkutak vizében.

    Kihagyhatatlan látványosság a belvárosban található Manneked Pis, azaz Pisilő kisfiú is. Azért van abban valami szórakoztató, hogy Európa fővárosának a jelképe egy meztelenre vetkőztetett gyerek, aki éppen a kisdolgát végzi, nem? Ennek a valóságban amúgy meglepően pici szökőkútnak az egyik jellegzetessége, hogy nagyon gyakran kap új ruhát, mindenféle témában felöltöztetik. Volt ő már cowboy, Batman, de Elvis Presley is.

    Másik kiemelkedő látnivaló a külvárosban található Atomium, amely az 1968-ban Brüsszelben megrendezett Világkiállításra készült és egy vas atom sokszorosan felnagyított mása. Hasonló világkiállításra készült egyébként többek között a párizsi Eiffel-torony is! Ez a hatalmas vas atom élőben is tényleg óriási, körülötte pedig egy igazán csodálatos, végtelen park van, ahol számtalan módon jól érezhetjük magunkat. Az Atomium egyes “atomjai” különböző célt szolgálnak. Van, amelyik kilátó, de van olyan is, ahol – persze jó borsos árért – ebédelni is lehet.

    Ajánlom Brüsszelt mindenkinek, aki szereti Nyugat-Európa városait. Ez a hely ízig-vérig ilyen. Ha nincs sok időd, akkor is érdemes itt megállni, a legfontosabb látványosságokat egy nap alatt meg lehet tekinteni. Ha szereted a csokit, vagy a sört, akkor meg pláne itt a helyed, hiszen a belgáknak évszázados hagyományaik vannak erre a két örömforrásra. Különösen a söröket kell megízlelni, hiszen van világos, barna, de zöld és tizennégy fokos is. Hajjaj!

    Waliduda Dániel

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon