MENÜ
  • Britney remekel új kislemezén

    Az énekesnő saját szerzeményében kellemesen játszik hangszálaival.

    Sia segítségével írta meg a Perfume című dalt Britney, mely következő nagylemeze, a Britney Jean soron következő kislemeze.

    Bár a Work Bitch megjelenésekor kicsit megijedtünk Spears zenei alkotásától, később a videoklip kicsit finomított az első kislemezen, ám a soron következő Perfume önmagától is eladja magát, ami alapvető jellemezője egy jó dalnak.

    Britney remekel új kislemezén

    A középtempós, néha kicsit a The Veronicas hangzásvilágára hasonlító Perfume az egyik szerző, Sia szerint, azért olyan kiemelkedő pontja a decemberben megjelenő stúdióalbumnak, mivel Britney hosszú évek óta most mutatja meg leginkább azt, hogy playback ide vagy oda, nem hiába lett énekesnő, erő  bőven a hangjában.

    A rádiós slágernek kitűnő Perfume sztorija is érdekesre sikerült – egy nőről szól, aki parfümöt tesz barátja minden homijára, mivel úgy érzi megcsalják és szeretné, ha a csalárd és a másik nő is érezné az illatát. Hogy Britney mennyire merítette az ötletet a saját életéből nem tudhatjuk, habár azt már elmondta, hogy személyes kedvence a szerzemény és a Britney Jean sok dal azért született meg, hogy dalszövegírásban élje ki a szakítás fájdalmait vőlegényével.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon