MENÜ
  • Britney és a pénz kényes esete

    Bár Britney Spears gyámság alatt van és így pénzköltése is erősen szabályozott, ez nem azt jelenti, hogy spórolásra van fogva.

    Az énekesnő – aki a napokban forgatja új kilpjét, a Scream & Shoutot Will.I.Ammel – tavaly egy nagyobb vagyont költött el a kisziviárgott információk szerint.

    Igaz, ezt meg is tehette, hiszen turnéja 58 millió dollárt hozott neki, míg az X Factor zsűrijeként 15 milliót zsebelt be, a folyamatosan befolyó összegekről ne is beszéljünk.

    Brit a legtöbbet gyerekeire és azok gondozásaira fordította, ami nemes és szép dolog, de a 65 millió forint azért kicsit talán túlzás. Egy popsztár nem ér rá takarítani és miért is tenné meg, ha valaki úgyis megcsinálja – majdnem 6 millió forint el is ment Cifre és Consuelára. De legalább biztos rend van…

    Ha pedig már tisztaság van és kölykök is elvannak, itt az ideje egy kicsit magát is kényeztetni és venni néhány ruhát – úgy cirka 13 millió forint értékben. De hát hogy szalad a pénz, mikor az ember jól érzi magát, nem?

    Bár nem vásárolt autót, a régit fenn kell tartani, az egyre csak dráguló benzinről nem is szólva, mely biztosan megdobta az ugyancsak 13 milkónyi összeget egy kevéssel.

    Évente 50 millió forint a házbérlés – mindenki mondta, hogy mennyire drágán külföldön az élet – és a számlák még be sincsenek fizetve! 1,2 millió az áram, 400 ezer a gáz és félmillió a víz – havonta!

    Szóval így lehet évente hárommilliárdot eltapsolni – és ahogy mondani szokás, még el se mentünk sehova…

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon