MENÜ
  • Botrányos: Haldokló elefánton ugrált a cirkuszigazgató

    A felkavaró videó az észtországi Narvában készült. A felvételen, amelyet a Bild című lap tett közzé, az Universal Renz nevű német cirkusz vezetője csinál vicces showműsort Mädi nevű elefántja haláltusájából.

    Sajnálatos módon már rég tudjuk, hogy a cirkuszok nem csak a szórakozásról és vidámságról szólnak, hiszen az állatok számára az előadások közel sem mókásak, a felkészülés és idomítás rengeteg szenvedéssel és megpróbáltatással jár.

    Ez utóbbi eset is ebből a világból került ki, amikor a cirkuszi előadás után René Renz beterelte az állatot egy közeli tóba hűsölni. A hatalmas – mint később kiderült, beteg – emlős összeesett. Az igazgató pedig, ahelyett, hogy a segítségére sietett volna, közönségattrakciót csinált az elefánt agonizálásából. Felmászott az oldalára, ugrált rajta, onnan csúszkált be a vízbe.

    A bámészkodók jó ideig azt hitték, egy show részesei. A végén azonban rá kellett jönniük: erről szó sincs, Mädi mozdulatlanul hevert a tóban, a tetemet később egy markológéppel kellett onnan kiemelni.

    Ursula Hammann képviselő asszony felszólította a hesseni tartományi kormányt, hogy indítsanak eljárást a kegyetlenkedő férfi ellen.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon