MENÜ
  • Boros Lajos szexterapeutának állt

    A Bumeráng nyomtatott verziójának befuccsolása után saját szexoldalt hozott létre a rádiós.

    Bochkor Gáborral közös rádiós műsora már hónapokkal ezelőtt megszűnt, a hetilap sem hozta meg a várt siker, így új elfoglaltság után nézett Boros Lajos: önkéntes szexterapeutának állt.

    A legnagyobb közösségi oldalon indított el tizennyolc év felettieknek szóló trágár és erotikus oldalát. Születnek is rendszeresen a bejegyzések, és Lali király valóban nem tesz lakatot a szájára, ha szexről van szó. Lajos nem finomkodik, obszcén vagy durva kifejezésekkel minden testrészt a nevén nevez. Felvetődik a kérdés, hogy igaz-e a hiedelem, mely szerint leginkább azok az emberek beszélnek sokat a szexről, akik hiányt szenvednek belőle.

    “Ez egy burkolt kérdés lenne arra, hogy impotens vagyok-e? – reagált erre Boros, majd elmondta, hogy mi késztette az oldal létrehozására. – Ez egy segítő szerep, melynek eszköze a humor. Én nem osztok tanácsokat, csupán közvéleményt kutatok. Két dolgot fontos megemlíteni. Az egyik, hogy a szexista káromkodások a kultúránk részei, melyekhez számos tévhit tapad. A másik, hogy a partnerek nem beszélik meg egymással, hogy mi a jó nekik az ágyban.”

    Boros Lajos a netezőket buzdítja arra, hogy osszák meg tapasztalataikat. Szerintük erre vannak jobb fórumok is.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon