MENÜ
  • Bohócközösség lepte el a brit templomot

    Egy igazi vidám vasárnapnak lehettek tanúi az angolok.

    Rendszerint február első vasárnapján rendezik meg az év legbohókásabb istentiszteletét Angliában. Ilyenkor ugyanis a brit bohócközösség együttesen vonul templomba, hogy megemlékezhessenek a leghíresebb elődjükről, Joseph Grimaldiról – írja az NBC.

    A bohócok első megemlékezését 1946-ban tartották, innentől kezdve pedig hamar hagyománnyá vált a dolog, bár a munkaruhájuknak számító jelmezben hivatalosan csak 1967-től jelenhettek meg. A nem mindennapi procedúra szerint az imádságok lezajlása után a bohócok nekiállnak szórakoztatni a közösséget: tortát visznek, és nemcsak a gyerekekkel, de a felnőttekkel is leállnak mókázni.

    Az idei rendezvényen a papnak és rendőrnek öltözött bohócoktól kezdve minden volt, az angolok pedig kifejezetten szeretik ezt az eseményt, mert szerintük így sokkal jobb hangulatban telik a mise, mint általában szokott.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon