MENÜ
  • Bevarrta felesége száját a budapesti férfi

    Évek óta nem történt hasonlóan kegyetlen és beteg eset Budapesten, a zavaros történet csak még inkább ledöbbentette a nyomozókat.

    Egy 27 éves férfi ellen súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást, tudható meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi különösen brutális módon bántalmazta feleségét.

    A 45 éves nőnek összevarrta száját, egyelőre ismeretlen okokból. Az asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

    A rendőrséget és a mentőket is a férj hívta a XXII. kerületi lakásba. A férfi azt állította hogy ismeretlenek elrabolták. Később amikor sikerült kiszabadulnia, hazasietett és otthonukban megtalálta megkínzott feleségét.
    A rendőrségi kihallgatás alatt folyamatos ellentmondásokba keveredett, így derült fény az igazságra. Tettének következményeit hazugságaival csak súlyosbította.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon