MENÜ
  • Berényi András a padlóra került

    Illetve távol a Mátyás király tértől. R. Kárpáti Péter nehéz anyagi helyzetben: 14 év után kiírják a Barátok köztből.

    A kezdetek óta jelenlévő színészt sokkolta a döntés, egyelőre nem tudja, hogyan fogja pótolni az anyagi veszteséget, amit a szappanoperából való távozása jelent. Hozzávetőleg havi fél millió  forint nettót keresnek a sorozat vezető színészei, és enélkül elfordulhat, hogy a színésznek el kell adnia a házát.

    “Padlóra kerültem, ez a döntés váltásra kényszeríti a családot. Hitelünk van a házon. Amikor 140 forintos svájci­frank-árfolyam mellett felvettem több millió forintot, akkor ez egy jól átgondolt, felelős döntés volt. Úgy, hogy rendszeresen törlesztettem, duplájára nőtt a hitel a házon, amely így igazából nem is az enyém, hanem a banké. Persze, aki ebben a szakmában van, annak számolnia kell ilyen döntésekkel” – árulta el R. Kárpáti Péter. Ennek ellenére megpróbálja pozitívan látni a jövőjét.

    “Amíg van két kezem, két lábam és szakmailag sem a sereghajtók közé tartozom, addig meglesz a lehetőségem, hiszen ismernek, elismernek. Abban bízom, hogy a jelenlegi munkáim, mint a Thália Tanoda tanári állása, a nem túl jelentős szinkronmunkák és a színházi megkeresések mellé meglesznek a lehetőségeim, még akkor is, ha a színházi társulati igazolások időszakának már vége”.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon