MENÜ
  • Benedek: Kásás méltó arra, hogy könyv jelenjen meg róla

    A Mosaic Online riportere Benedek Tiborral Kásás Tamás első könyvének, a Kása bemutatóján találkozott, ahol megtudta, hogy mit gondol sporttársa művéről Benedek, hogy mi ösztönözheti a fiatalokat a vízilabdára, és hogy milyen jövő vár a magyar válogatottra.

    Benedek is csodálkozott rajta, hogy a szűkszavú Kásás Tamás kiadott egy könyvet.

    “El kell még olvasnom a könyvet ahhoz, hogy tudjam, mennyire nyílt és őszinte, azt mondják, hogy eléggé. És még a magánéletéről is lehet, hogy többet fogok megtudni, mint eddig tudtam. nem volt jellemző az, hogy ilyenekről beszélgettünk egymással.”

    Benedek Tibor nem tervez hasonló könyvet megjelentetni, de nagyon örül, hogy a Kásás ezt megírta, meg is érdemli, mert egy fantasztikus pályafutás áll mögötte. És természetesen méltó is arra, hogy könyv jelenjen meg róla.

    Szóba került az is, hogy mi ösztönözheti a fiatalokat arra, hogy a vízilabdát válasszák sportnak.

    “Hát mindenképpen az elmúlt 15 év eredménye, azon kívül az, hogy ez egy gyönyörű sport, illetve egy lehetőség arra, hogy valaki sikereket érjen el egy sportban, és egy közösségben jól érezze közben magát”.

    Végül a magyar válogatott jövőjéről is kiderül pár dolog, de erről többet majd csak a holnapi interjúban tudhattok meg, amely délután 2-kor jelenik meg oldalunkon.

    Tartsatok velünk, mi képben vagyunk!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon