MENÜ
  • Befejezték az Így jártam anyátokkal-t

    Közeleg az egyik legismertebb történet vége, a sorozat alkotói kínkeserves utolsó évadot zárnak.

    A rajongók hiába imádják a sorozatot, mégis – szinte – egybehangzóan állítják, hogy a záró évad az eddigi leggyengébb, és unatkozva várják, hogy végre történjen már valami. Pénteken leforgatták az utolsó részt is, a sorozat szereplői pedig színfalak mögötti képek hadával posztolták tele a közösségi oldalakat.

    himym1

    Josh Radnor például egészen elszomorította rajongóit ezzel a bejegyzéssel: „Esett azon a napon, amikor elmentem a HIMYM válogatására. Esik azon a napon, amikor befejezem.”
    Majdnem kilenc évaddal ezelőtt, 2005-ben tűzték műsorra Barney, Lily, Marshall, Robin és Ted mindennapjainak történetét. Rögtön a legjobb komédiasorozatként kezdték emlegetni, természetesen csak a Jóbarátok után.

    himym2

    Mint minden nagy sorozatnak, a HIMYM-nek is készülőben van a spin-offja, a How I Met Your Dad (Így jártam apátokkal), amelynek szereplőit állítólag az utolsó részben mutatják majd be. Bár kérdéses, hogy mennyire lehet sikeres még 9 évnyi kanapén üldögélés, de ha van eszük a készítőknek, akkor nem másolják le egy az egyben a történetet. Az már biztos, hogy a stáb részben vagy egészben teljesen új lesz, a főszerepben pedig Greta Gerwiget láthatjuk majd.
    A 208 epizód 9125 jelenetét búcsúztassuk – előre is – egy képpel a stáb legelső forgatási napjáról.
    Képek forrása: mendaily.com, instagram.com

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon