MENÜ
  • Beckham baba hódított

    Victoria Beckham nagy visszhangra és zajos sikerre számított ruháinak bemutatója napján. Mindez hiába, hiszen nem ő, és nem is a férje, David aratta a legnagyobb elismerést, hanem kislányuk, a mind-össze hét hónapos Harper Seven.

    A New York-i divathéten a büszke apuka, a Los Angeles Galaxy sztárfutballistája karján érkezett a pici az édesanyja show-jára. Amikor papája kiszállt vele a kocsiból, ő először elmosolyodott, majd kinyújtotta a nyelvét a fotósok legnagyobb örömére.Kattogtak is a fényképezőgépek, s hiába tetszett később a publikumnak Victoria Beckham kreációja, a tervező, az egykori Spice Girls-sztár nem kerülhette el azt, hogy válaszoljon a kislányával kapcsolatos kérdésekre is.

    “Olyan jó baba, hogy szinte el sem tudom mondani” – áradozott Victoria Beckham. – “Természetesen mindegyik gyermekemet ugyanúgy szeretem, de az az igazság, hogy a fiúkkal rengeteg gondunk akadt. Nagyon hasfájósak voltak, és gyomorsavtúltengéstől is szenvedtek, olykor nehéz időszakokat éltünk, ráadásul rosszul is aludtak. Most viszont szinte semmilyen problémánk nincs.”

    Mostanában egyébként sokat hallunk a Beckhamék tevékenykedéseiről. A közelmúltban mutatták be David alsónemű-kollekcióját is, és bennfentesek máris arról beszéltek, nem lenne meglepő, ha hamarosan a kis Harper kapcsán gyerekruhákat is piacra dobnának…

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon