MENÜ
  • Bajban a könyvesboltok

    Újabb mélypontot élt meg a független könyvpiac, mely jól jelzi, hogy a nyomtatott irodalomnak van mitől tartania a jövőben.

    A Hugh Grant és Julia Roberts főszereplésével készült Notting Hill című filmben vált népszerűvé a hatvan éve alapított Harbour Bookshop és a The Travel Bookshop, melyek London különleges negyedének igazi specialitásai. Legalábbis eddig azok voltak, most viszont félő, hogy bezárás vár rájuk.

    A Könyvárusítók Szakszervezetének adatai szerint míg 2009-ben Angliában 1289 független könyvesbolt működött, ez 2010-ben 1159-re, 2011-re pedig 1094-re csökkent, az idei szám pedig már könnyen eshet ezer alá.

    Tim Godfray, az egyesült elnökének elmondása szerint a kereskedőkre sosem nehezült még ekkora stressz, amit az e-könyvek terjedése okoz.

    Ebben a hónapban olyan kevés könyvet árusítottak, a,o egy kilenc éves negatív csúcsot döntött meg, míg az e-könyvek eladásai folyamatos növekvő tendenciát mutatnak. Tavaly 366 százalékkal növekedett az eladott e-book könyvek száma Angliában.  2012 első negyedében pedig több mint 50 millió dollárral több bevételt hozott a digitális könyvforgalom, mint a nyomtatott.

    A szakszervezet egyik tagja, Meryl Halls szerint mindig van valami aggodalom a független könyvesboltok körül, hiszen egyre kevesebb könyv fogy. Ez pedig nem mindig csak a boltoknak rossz: egyre nehezebb az új írók és az ismeretlenebb könyvek helyzete is.

    “A könyvesboltok a kulturális aktivitás központjai. Ha egy városban van könyvesbolt, az jó hatással van a műveltségre, a közösségre és a könyvek szerzőire. A könyvesboltok nem csak könyveket biztosítanak – gyakran kávézók, ajándéklelő-helyek, találkahelyek, jegyárusítóhelyek és egyszerűen azok a csomópontok, ahol az olvasó találkozik az olvasás élményével.”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon