MENÜ
  • Az RTL sztárjaival készült az Ökumenikus Segélyszervezet klipje

    Barabás Éva, Dombóvári István, Fördős Zé, Gál Petra, Istenes Bence, Jáksó László, Kovács Dóri, Lilu, Nádai Anikó – az RTL Magyarország sztárjai is csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtési akciójához.

    hátrányos helyzetű gyermekek egy napját élményekkel tették felejthetetlenné. Az erről szóló videóklippel pedig minél több embert szeretnének arra sarkallni, hogy ha tehetik, csatlakozzanak az ünnepi összefogáshoz.

    Az Ökumenikus Segélyszervezet advent első vasárnapjától kezdve egészen az év végéig tartó jótékonysági akció révén gyűjti össze évről-évre a szükséges támogatást, hogy az ünnepeken túl, a hétköznapokban is segíteni tudja a nélkülöző és bajbajutott családokat.

    nadaioko

    Az RTL Magyarország évek óta sikeresen működik együtt a segélyszervezettel a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésben. Ennek keretében idén, december 28-án, szerdán 19 órától az RTL Klub Fókusz című műsora 50 perces élő különkiadással jelentkezik majd. Az adománygyűjtő adásban valóságos példákon keresztül mutatják be, hogy az Ökumenikus Segélyszervezethez érkező pénzadományok hogyan válnak valódi segítséggé.

    Emellett az RTL Magyarország sztárjai – Barabás Éva, Dombóvári István, Fördős Zé, Gál Petra, Istenes Bence, Jáksó László, Kovács Dóri, Lilu, Nádai Anikó – is csatlakoztak idén a jótékonysági akcióhoz: élmények segítségével tették szebbé számos hátrányos helyzetű kisgyermek egy napját.

    Az erről szóló, Rácz Gergő dalára készült videoklippel pedig szeretnének minél több embert arra ösztönözni, hogy ha tehetik, csatlakozzanak az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtési akciójához.

    A videóklipet az alábbi linken lehet megnézni:

    http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/rtl-es-sztarok-az-okumenikus-segelyszervezet-adomanygyujtesi-videoklipjeben

    Egy hívás vagy sms az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalára 250 forint támogatást jelent. A felajánlásokat a december 28-i Fókusz különkiadása előtt és alatt is megtehetik a nézők.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon