MENÜ
  • Az Oscar de la Renta megtartaná Gallianot

    Az idős tervező szívesen venné, ha a friss kollekció debütálása után is a háznál maradna Galliano.

    Az Oscar de la Renta szeretné John Gallianot maradásra bírni a New York Fashion Week után is. Az ex-Dior tervező eredetileg csak  ideiglenesen érkezett a az Oscar de la Rentához, a 2013-mas őszi/téli kollekció kifutóra kerüléséig, ami tegnap volt.

    “Szeretném, ha maradna. Hogy fog-e, azt nem tudom még megmondani, mivel nem jutottunk még el a megvitatás szintjéig. Az az igazság, hogy nagyon különbözően dolgozunk New Yorkban, mint Párizsban. Éjjel-nappal, egy sokkal gyorsabb tempóban, így nem tudjuk még a választ.” – mondta de la Renta

    Galliano nagy hatással volt a friss kollekcióra, és de la Renta nagyon nyitott volt az ötleteire. “Azt hiszem, az egyetlen hasonlóság köztem és John közt, hogy mindketten imádjuk, amit csinálunk. Tanulunk egymástól, szeretem kikérni a véleményét, és beépíteni azt az alkotás munkafolyamatiba.”

    A 80 éves tervező azt is elmondta, hogy nem hezitált egy pillanatig sem, mikor szóba került a közös munka lehetősége. “Azt hiszem John az egyik legtehetségesebb ember, akit ismerek, nagyon kedvelem, és hiszek benne, hogy mindenki érdemel egy második esélyt.” – mondta a New York Magazine-nak

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon