MENÜ
  • Az In Diretta stílust vált

    A következő adásban már rockot fognak játszani.

    A Csillag Születik zsűrije néhány kemény szóval is illette az együttes előző heti produkcióját, ám az agrárpopbandát annyira nem viselte meg a kritika. A stílusváltás mögött sem ez áll, hanem egy sokkal szerencsétlenebb ok: a jelképüknek számító tuba az értékelés alatt eltörött.

    „Ha ez az alkatrész két perccel hamarabb adja meg magát, akkor rettenetes problémáim lettek volna a színpadon, mivel a tuba mint hangszer megszűnt létezni. Szerdán tudom csak hangszerjavítóhoz vinni, legalább egy hét, mire helyrekalapálják, emiatt pedig a következő élő adásban basszusgitározok” – mondta el Bankó András. Ezek után drasztikus lépésre szánták el magukat, és új oldalukat mutatják meg. De ahogy a mondás is tartja, a változatosság gyönyörködtet. Hogy mennyire, az szombaton kiderül.

    „Mivel gyakorlatilag a stílusunk egy lényeges alkotóeleme kiesett, ezért már nem tudunk agrárpopban utaz­ni. Nem fújhatok a következő Csillag születikben, ezért egy picivel más oldalunkat ismeri majd meg a közönség: rockra váltunk”.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon