MENÜ
  • Az év legjobban kereső zenészei

    Kijött a Billboard toplistája!

    Az amerikai Billboard évről-évre elkészíti a legjobban kereső amerikai zenészek listáját “Music’s Top 40 Money Makers” címmel. Az idei lista élére meglepő módon nem más, mint Taylor Swift került. A lista készítői megállapították, hogy akár csak 2011-ben, úgy 2012-ben is a legjövedelmezőbb kiaknázható lehetőség a koncertturné. A country énekes szépség hangjával összesen közel 36 millió dollárt keresett és a top lista első negyven helyéből tizenegyet a magáénak tudhatott.

    Összehasonlításul elmondható, hogy tavaly Lady Gaga 17%-kal kevesebb bevétellel jutott a lista csúcsára. A második helyen ebben az évben a U2 áll, de olyan veteránnak számítók is megtalálhatóak rajta, mint az említett együttesen kívül például Bon Jovi. Vannak olyan előadók is, akik annak ellenére értek el nagyon szép eredményt, hogy turnézni nem igazán volt lehetőségük, vagy egyéb okból kifolyólag nem bulizták körbe az Egyesült Államokat. Adele például a 21 című albumának áttörő sikeréből és magas eladási számaiból profitált, hiszen tíz amerikai koncertjét le kellett mondania hangszalag-problémái miatt.

    Justin Bieber hasonlóan annak ellenére ért el szép eredményt, hogy koncertjei nem igazán voltak. Ez tehát azt jelenti, hogy a mai tinédzserek is ugyanúgy szívesen fizetnek a zenéért, ha a kedvencükről van szó. A bevételeknél a lista összeállítói számos elemet figyeltek, olyanokat is, mint például egyéb szolgáltatásokért kapott díjak, médián belüli megjelenések. Akik viszont egyértelműen hiányoznak az idei összeállításból, azok a zenés-táncos előadók, és olyan világhírű DJ-k, mint Tiësto.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon