MENÜ
  • Az Attraction táncegyüttest milliárdok nézték

    Soha eddig nem látta még egyszerre ennyi ember az Attraction táncegyüttes műsorát, mint Kínában.

    Kínában nagyszabású ünnepségek keretében köszöntik a holdújévet, ki gondolná, hogy ennek is van magyar vonatkozása. Az Attracion táncegyüttes különleges produkciójára már Londonban is felfigyeltek, olyannyira, hogy meg is nyerték a Britan’s Got Talent tehetségkutató műsort, amely egy csapásra világhírűvé tette őket.

    Az árnyjátékra alapuló formáció vezetője Szűcs Zoltán elmondta, hogy kínai fellépésüket az utolsó pillanatig titokban tartották, hogy minél nagyobb meglepetést okozzon a közönségnek. Amellett, hogy a brit tehetségkutatóból megismerte és szívébe zárta a kínai közönség is, az árnyjáték műfaja Kínában évszázados hagyomány. Ez a tény még inkább növelte a formáció népszerűségét.

    A produkció a kínai központi televízióban (CCTV) került adásba, amelynek nézettsége meghaladja az egy milliárdot, így nem túlzás kijelenteni, hogy az eddigi legnézettebb produkciójuk volt ez a fellépés:

    A produkcióban számos kínai jelképet és szimbólumot vonultatott fel a tánccsoport, ami tovább növelte népszerűségüket, így biztosra vehető, hogy nem ez volt az utolsó távol-keleti meghívásuk.

    Forrás, kép: MTI -Trebitsch Péter

    Varadijani

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon