MENÜ
  • Az Alkonyat sztárja lehet Charlie új angyala?

    Két új név a szereplő-jelöltek között

    Napvilágot látott két név a Charlie angyalai újraalkotott változata lehetséges főszereplőinek listájáról. A produkcióhoz közel álló forrás Variety-nek tett nyilatkozata szerint Kristen Stewart és Lupita Nyong’o is felvetődött a női nyomozóügynökség tagjainak megformálása kapcsán.

    Charlie új angyalai előreláthatólag 2019. június 7-én érkeznek az amerikai mozikba. Egy korábbi hír szerint Janelle Monae, a Holdfény sztárja szintén esélyes a főszerepre, azóta azonban nem érkeztek további infók.

    A rebootot a 43 éves színésznő, Elizabeth Banks rendezi, aki a Tökéletes hang második részében debütált direktorként, legutóbb pedig a Power Rangers moziban volt látható a vásznakon.

    A Charlie angyalai-franchise 1976-ban, az ABC sorozatával indult. A három kulcskaraktert Kate Jackson, Farrah Fawcett-Majors és Jaclyn Smith formálták meg, mielőtt Cheryl Ladd, Shelley Hack és Tanya Roberts is csatlakoztak a produkcióhoz. Az első nagy képernyős adaptáció 2000-ben futott be, benne Cameron Diaz-zal, Drew Barrymore-al és Lucy Liuval, míg folytatása 2003-ban érkezett.

    Az Angyalok ezután 2011-ben ismét visszatértek a TV-be Annie Ilonzeh, Minka Kelly és Rachael Taylor jóvoltából, a negatív vélemények miatt azonban mindössze négy epizód után elkaszálták a szériát.

    Forrás: AceShowbiz

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon