MENÜ
  • Avicii – Az elektronikus zene korát éljük

    Az idei év partihimnuszát hozza a Soundra a pofátlanul fiatalon sikeressé vált Avicii, aki szerint a zene elektronikájában van a jövő.

    A huszonkét éves Dj-producer egész arénákat tölt meg teltházas koncertjeivel, mely remekül példázza, hogyan tört be az elektronikus műfaj a mainstream vonalakba. Avicii nem lepődik meg ezen a jelenségen.

    „Valahogy úgy indult, hogy az elektronikus zene képviselői elkeztek hip-hop és R&B előadókkal dolgozni.” – magyarázta. „Így mondhatni eljutott a műfaj rengeteg emberhez, akik nem igazán tekintették ezt a fajta stílust zenének. Aztán csak pislogtak, hogy ’Jé, erre is lehet énekelni’. Valahogy így kezdődött.”

    Avicii nem hiszi, hogy az elektronikus zene csak egy múló trend. Magas növekedési potenciált tulajdonít az elektronikus és dance zenének, melyek könnyen keverhetők más stílusokkal, és egészen új irányokba terjeszkedhetnek.

    „A leggyakoribb tévhit, hogy mindenki azt hiszi, az elektronikus zene be van korlátozva és minden ugyanúgy hangzik. Ez nem így van. Végtelen a hangok és hangzások sora, amit megalkothatsz.”

    Avicii az idei Balaton Sound egyik húzóneve, ahol hatalmasat tombolhatunk a ’Levels’-re és a többi nagy partislágerre ami kikerült a fiatal Dj keze alól.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon