MENÜ
  • Augusztusban ismét fellép Magyarországon Jason Derulo

    Ezúttal a STRAND-ra érkezik a szupersztár

    Az eddig bejelentett illusztris fellépősor – John Newman, Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue – mellé a STRAND Fesztivál szervezői bejelentették, hogy augusztus 22-én szintén Zamárdiban lép majd színpadra napjaink egyik legnépszerűbb pop, R&B előadója, Jason Derulo.

    Az amerikai énekes-dalszerző és táncos 5 éves kora óta szerepel színpadon, 8 éves korában írta meg első dalait, majd tanulmányait a Dillard Művészeti Gimnázium után a New York-i Amerikai Zene és Dráma Akadémián végezte. Derulo 16 évesen már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Puff Daddy vagy Pitbull. Első lemeze 2010-ben jelent meg, ezt követően elképesztő gyorsasággal tört a sláger listák élére, és vált az egyik legnépszerűbb pop, R&B előadóvá világszerte. Jason Derulo most ismét Magyarországra látogat, és 2019. augusztus 22-én lép fel a STRAND Fesztiválon.

    A 7. STRAND Fesztivál augusztus 20-án nyitja meg kapuit a fesztiválozók számára, és a Balaton legnagyobb tűzijáték showja mellett, John Newman fellépésével, majd a Necc Party DJ párosával ünneplik az államalapítás évfordulóját. Az azt követő napokban – augusztus 21-24 között – hazai és világsztárok követik majd egymást a színpadon: fellép a Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue is. A magyarok közül a Halott Pénz, a Quimby, ByeAlex és a Slepp, Majka és Rúzsa Magdi koncertjeit élvezhetjük már biztosan a Balaton partján.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Álomszerű leánykérés az Álomutazón

    Bulvár
    dec. 27., csütörtök

    Felújítják az Álomutazót karácsonyra

    Bulvár
    dec. 20., csütörtök

    Varga Viktor temetésen kezdte

    Bulvár
    dec. 14., péntek

    Televízió

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    A Lost sztárja a Walking Dead spin-offban

    Televízió
    dec. 3., vasárnap

    Elhunyt a Trónok harca színésze

    Televízió
    okt. 16., hétfő

    Ajánló

    Felújítják az Álomutazót karácsonyra

    Ők A Dal 2019 indulói

    Világsztár dömpinggel kezd a STRAND Fesztivál!