MENÜ
  • Apád a hibás!

    Ha bármi nem tetszik magadon, azért mostantól nyugodtan hibáztathatod apukádat. Egy új kutatás szerint ugyanis a legtöbb mutációt tőlük örököljük!

    Az emberi mutációk öröklődés nagyban az édesapáktól függ, derült ki egy új kutatásból. Az örökölt mutációk háromnegyede az apáktól származik, ez az arányszám pedig a férfiak nemzési korával egyre inkább erősödik. Az eredmény az eddigi legnagyobb olyan kutatásból származik, mely a genetikai mutációkkal foglalkozott.

    Több mint 85.000 izlandit figyeltek meg tudósok és vizsgálták meg genetikai állományukat.

    “A legtöbb mutáció az apáktól ered” – nyilatkozta David Reich, a Harvard Orvosi Egyetem genetikus professzora. Az eredmények szerint továbbá minél idősebb az apa, annál nagyobb esély van arra, hogy utódjának komolyabb problémái lesznek, például autizmus. Míg az anyáknál nincs erős összefüggés a kor és a gyermeknemzés között, a férfiaknál a problémák eshetőségének aránya 20 és 58 kor között megduplázódik. Vagyis ha úgy vesszük, abban a korban, mialatt egy férfi családot alapít, folyamatosan egyre rosszabb genetikai összetételű utódokat tudhat magáénak.

    A kutatásban – melyben 24.832 apa-anya-gyermek köteléket vizsgáltak meg – összesen 2058 mutációt figyeltek meg. Ezek segítségével további kutatásokat is lehet végezni, így például jobban be tudták határolni, hogy mikor vált el egymástól az ember és a csimpánz közös őse – körülbelül a 3,7 és 6,6 millió évvel ezelőtti időintervallumban.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon