MENÜ
  • Amy Winehouse nagyon féltékeny volt

    Kiakasztották mások sikerei

    A tragikus hirtelenséggel elhunyt énekesnőhöz egyik közel álló forrás meglepő információkat közölt Amyvel kapcsolatban. Mark Ronson azt állítja, hogy a lány egyenesen ki volt akadva a szintén angol énekesnő, Adele sorra beköszöntő sikereitől. Vajon mi volt ez? Féltékenykedés? Vagy irigykedés a másik sikereire?

    A The Village Voice-nak adott interjújában a férfi kifejtette, hogy azért is találkozgatott sokat Amyvel, mert közös lemez készítését tervezték. “Eltöltöttünk együtt egy kis időt és beszélgettünk ezekről a dolgokról. Néha tényleg nem találkoztunk sokat, amikor együtt voltunk, láthatóan nagyon rossz passzban volt. A jó ég tudja miért. Azt hiszem Adele készítette ki Amyt. Szerette őt, de idegesítették a sikerei.” – fejtette ki a férfi.

    “Mindenesetre hirtelen elvesztettük a kapcsolatot. És mielőtt ő meg én igazán el tudtunk volna kezdeni dolgozni az anyagon, már túl késő volt.” – folytatta Mark Ronson. Érdekesség, hogy a most 24 éves Adele és Amy Winehouse ugyanabban az iskolában tanultak Londonban, csak más-más időszakokban.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon