MENÜ
  • Alternatív rockban is bővelkedik a VOLT

    A Turboweekend Dánia legaktuálisabb alternatív rock zenei produkciója, de a szintetizátorral megspékelt disco rock kedvelőinek is kötelező buli a koncertjük.

    A fiúk 2006-ben lettek népszerűek a dán alter rádiók által agyonjátszott Into You-val. Majd a szám, valamint a legmenőbb koppenhágai klubokban adott koncertek sikerének köszönhetően hamarosan meghívták őket a Roskilde-ére, bemutatkozó albumuk, a Night Shift pedig 2007 októberében jelent meg.

    Hazájukban már ekkor több rangos szakmai díjra jelölték őket, két évvel később kiadott második nagylemezük, a Ghost Of Chance a Sony terjesztésében futott be Európában, Trouble Is című slágerükből Tiësto készített remixet. 2010-ben versenyben voltak a legjobb dán produkciónak járó elismerésért az MTV Europe Music Awards-on, tavalyelőtt őket választották hazájuk legjobb koncertzenekarának. Legfrissebb lemezük Fault Lines címmel első helyen végzett a dán lemezeladási listán.

    A Turboweekend három alapító tagja, Martin Øhlers Petersen dobos, Silas Bjerregaard énekes és Morten Køie basszusgitáros gyerekkori barátok, míg a banda negyedik tagja, Anders Stig Møller csak nemrégiben, a 2012-es Fault Lines felvétele során csatlakozott a trióhoz.

    Legismertebb dalaik: Trouble Is, Into You, Neverending, On My Side, After Hours, Into The Pavement, Holiday, Glowing Vision, Wash Out.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon