MENÜ
  • „…akkor én most bolond vagyok?”

    Az emberek többségéből a mai napig rossz érzést vált ki a pszichológus – pszichiáter szópár. Érdemes végiggondolnunk és saját magunkat tesztelni, hogy egyénileg mire asszociálunk, ha ezeket a szavakat halljuk. Mit hoz belőlünk elő, félelmet vagy esetleg negatív gondolatokat?

    A pszichológia, mint tudományág hosszú évszázadokon át fejlődött, már Arisztotelész is a test és lélek kölcsönhatásáról beszél. Előtérbe kerül az a nézet, amely szerint a lélek, egy olyan megfoghatatlan része az embernek, ami egyedi: ebben az értelemben sem az állatok, sem a növények nem rendelkeznek lélekkel. A napjainkban igen népszerű tudomány a lelki élettel, lelki jelenségekkel foglalkozik. Mi pszichológusok gyakran végzünk megfigyeléseket és vizsgálatokat annak érdekében, hogy megértsük milyen belső, pszichés folyamatok állnak egy probléma, vagy akár egy élethelyzet hátterében. Az utóbbi gondolathoz hozzátartozik: nincs két egyforma ember, így nincs két egyforma személyiség sem, ez tesz minket egyedivé, színessé, ezt érdemes értékként kezelnünk.

    A pszichológus alapvető feladata rámutatni, valamint feltárni pszichés eredetű problémát. Továbbá célja, hogy személyiségünk bizonyos mértékben formálódjon, a kóros viselkedés és magatartás változzon, ezáltal a páciens élete hatékonyabbá váljon. Felmerülhet az olvasóban a kérdés, vajon mit tartunk kórosnak. A fent említett egyediségből adódóan minden olyan jelenség kóros, ami számunkra problémát okoz, azaz a mi megítélésünk szerint a mindennapi életünkre negatív hatással van.

    Érdemes tisztázni a pszichológia – pszichiátria milyen pontokon kapcsolódik vagy tér el egymástól. A pszichológus inkább a lelki folyamatokkal, az ember személyiségével foglalkozik, mindezt pszichoterápiával feltárja, valamint korrigálja a kóros viselkedésjegyeket. A pszichiáter- aki orvos-, ezzel szemben úgy vélekedik, hogy a lelki eredetű problémákat gyógyszeresen kezeli, ezáltal próbálja a testi, valamint a pszichés tüneteket enyhíteni. Talán jogos a dilemma, ki a jobb szakember, melyikhez menjek, ha pszichés problémám van. Egyszerű a válaszom: nincs jobb vagy rosszabb, a két szakma célja egy és ugyanaz, vagyis a beteg pszichés tüneteinek, problémájának az enyhítése. Gyógyszeres kezelés bizonyos esetekben indokolt, ilyenkor a pszichiáter feladata a gyógyszerfelírás, más esetekben azonban a pszichológus, pszichoterapeuta feladata a probléma orvoslása. Természetesen a gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés egyszerre is működhet, nem zárja ki egyik a másikat.

    Praxisomból adódóan meglepően sok páciens érkezik a rendelésemre ezzel a kérdéssel: „akkor én most bolond vagyok…?” Tapasztalatom szerint napjainkban is félelemet és szégyent érez a pszichológiai problémával rendelkező ember- ennek hátterében leginkább a társadalom által fenntartott sztereotípia, megbélyegzés áll. Szeretnék egy gyakorlati példát hozni arra, hogy hogyan jut el a páciens a „bolond vagyok” kérdésig. A múlt hónapban egy fiatal nő keresett fel a rendelőben. Amikor belépett a szobába, a szemét lesütötte, kézfogása erőtlen volt. Az első találkozás alkalmával kiderült, több éve nincs párkapcsolata, mert túlsúllyal rendelkezik, ez megnehezíti az ismerkedését, emiatt a társas kapcsolatait is minimálisra redukálta. Amikor megkérdeztem tőle, miért jött el a rendelésre, miért keresett meg, azt felelte: az édesanya szerint nem normális, fél, hogy „bolond” marad. Ez az eset kiváló példája annak, mikor egy fiatal lány elhízásából fakadóan szorong, nem mer társas interakcióba lépni, kerüli a helyzeteket, ahol meg kéne mutatkoznia. Az édesanya „ a bolond” látszatát kelti lányában, sőt a család barátaiban, mert gyermeke nem a társadalom elvárásai szerint viselkedik. Valójában nem értik meg: a lányuk nem bolond. Azzal, hogy pszichológus segítségét kérte, megtette az első lépést a gyógyulás felé. A fiatal lány terápiája folytatódott. Később kiderült, a párjával való szakítás következménye volt az elhízás és az abból fakadó szorongás, depresszív tünetképződés. Az esetből azt érdemes kiemelni, hogy a bekövetkezett szakítás, mint életesemény következménye volt a pszichés tünet, azaz a zárkózottság és szorongás megjelenésének. A tény, amely átmenetileg zavar keletkezett a hölgy életében, az nem jelent elmebetegséget”, de arra figyelmeztet minket: ismerjük fel és merjünk segítséget kérni, ha életünkben valamilyen változás történik.

    Pszichológusként úgy gondolom, hogy egy valódi probléma előtt állunk, ugyanis mélyen berögzült, félelmet és szégyent keltő sztereotípiákkal szembesülünk a pszichés terheket cipelő páciensek esetében. A háziorvosok, a gyógyszerészek, sőt a szakmai magazinok is képesek javítani a társadalom negatív megítélésén. Meggyőződésem szerint eljutunk majd arra a szintre, amikor nem lesz „ciki” segítséget kérni egy pszichológustól.

    Makai Gábor

    klinikai szakpszichológus

    Forrás: Patika Magazin

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon