MENÜ
  • Akár ki is halhatott volna, de mégsem

    A fotós nem akarja elárulni, hol készült a fénykép

    “Ritka, mint a fehér holló” – mondhatnánk is akár rá, ha éppenséggel nem egy papagájról beszélnénk. Az úgynevezett éjjeli papagájról a tudósoknak kevés információja van. Amit a madárról tudnak, az a már elpusztult példányokon végzett vizsgálatokból származik, illetve a madár füttyének felvételéből. Egy ilyen papagájt sikerült nemrég lefotóznia egy természetbúvárnak. A dokumentumfilmes pusztán egy helyen hallotta a madarak hangját, pedig már több száz vidéken járt. A felvétel elkészüléséhez 15 év kutatásra volt szükség.

     

    A tudós cseles volt: a papagájfaj rögzített hangjának lejátszásával csalogatta elő a félénk, tenyérméretű madarat, akinek az egyik legkülönösebb szokása, hogy talajlakó, de úgy szökdécsel, mint egy kenguru. A fotós egyelőre nem akarja elárulni, hogy pontosan hol fényképezte le a madarat, mert úgy látja, a madárnak az lenne a lehető legrosszabb, ha túl sok embert engednének a közelébe.

    Az apró testű éjjeli papagáj tollazata sárgászöld színű, barna és fekete foltokkal tarkítva. A lába kicsi és lapos, a többi papagájénál alkalmasabb a futásra. Csőre erősen hajlott, ezzel roppantja szét a fűmagokat. Napközben füvekben rejtőzik, és éjjel lesz igazán aktív. 2012-ben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolta az állatot. A papagájpopulációt a vadmacskák, a rókák, illetve az európaiak letelepedése nyomán kialakult természeti változások tizedelték meg. Arra vonatkozóan nincsenek pontos becslések, hogy a faj hány egyede élhet a vadonban.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon