MENÜ
  • Ahol a borravaló nagyon nem divat

    Pedig a srác nagyon megdolgozott érte!

    A borravaló mértéke, elterjedtsége országonként változó. Vannak olyan régiók, például Nyugat-Európa, ahol nem igazán szokás, egyes helyeken kifejetetten sértésnek számít, míg idehaza, Magyarországon nagyon is elterjedt jelenség. Az Amerikai Egyesült Államokban is viszonylag elterjedt jelenségről van szó, így máris értelmet nyer e cikkünk! Egy amerikai, pizzafutárként dolgozó srác összesen 85 pizzát vitt ki egyik megrendelőjének, amely majdnem 1500 dolláros kiadást jelent. A rengeteg kaja kiszállításának honorálását azonban nem vitték túlzásba.

    A fényképet a srác egyik haverja töltötte fel. Mostanáig már több mint kétezer kommentet kapott. Klassz dolog, hogy az ügy ilyen népszerű, azonban fennáll annak a veszélye, amely előző hónapban egy lánnyal már megesett. Ő pincérnőként dolgozott egy kávézóban, feltöltött egy hasonló témájú képet aztán munkaadói azzal a lendülettel ki is rúgták. Annak a blokkan a lényege egyébként az volt, hogy a vendég egy pap volt, aki a következőt írta a cetlire: “Ha én Istennek 10 százalékot adok, te miért kapnál 18-at?”

    Hogy ezzel a fiatal sráccal hogyan bánik majd el a főnöke, egyáltalán kiderül-e, hogy feltöltötték a papírfecnit az internetre, azt nem tudni. Mindenesetre sose felejtsetek el elfogadható mennyiségű borravalót adni, nehogy megjegyezzenek Titeket, aztán legközelebb például egy embereset belecsulázzanak a pizzátokba, vagy éppenséggel felkerüljetek az internetre!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon