MENÜ
  • Afrikába utaztak a fiúk

    És nagy szívükről tettek tanúbizonyságot.

    A One Direction meglátogatta azt a földrészt, ahova egyébként nem igazán jár. Egyszerű oka van ennek, hiszen nem nagyon vannak olyan országok, városok, amelyek megengedhetik maguknak Afrikában, hogy egy ilyen elképesztően népszerű bandát meghívjanak és még ki is fizessenek. Sőt, a fiatalok nagy része is talán azt sem tudja, kik ők, nemhogy még fizessen is azért, hogy megnézze.

    Most azonban a srácokat egyáltalán nem motiválta az anyagi haszonszerzés. Egy, anyaországok, Nagy-Britannia által szervezett jótékonysági úton vettek részt és ennek keretében utaztak a kelet-afrikai Ghánába, illetve annak fővárosába, Accrába. “Életem legelképesztőbb élménye!” – tette közzé Twitterén Niall Horan.

    A fiatalembereket gyakorlatilag sokkolta, hogy mások más országokban micsoda nyomorban élnek. Szemtől szembe megtapasztalták az éhezést, a városszéli nyomornegyedeket és ebből okulva fokozott hangsúllyal hívják fel rajongóik figyelmét arra, mennyire fontos, hogy segítsünk embertársainkon. Bízzunk benne, hogy mások szemét is felnyitották.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon