MENÜ
  • A villalakónak csak a szerelem maradt

    Fecó valóban a pénztelenséggel küzd. Amikor kilépett a villa ajtaján, Csabától kapott 200 forintja volt minden vagyona.

    Természetesen családja maximálisan támogatja, kedvesének is van némi tartaléka. Ám az anyagiak érdekelték legkevésbé a kiesett játékost, amikor először kilépett a luxusbörtönből. A pénztelenségen túl a dumagépnek kemény hírekkel is szembesülnie kellett a műsor után. Testvére hívta félre, hogy elmondja neki: a cég, ahol korábban dolgozott, csődbe ment, nagynénje pedig egy héttel a beköltözése után elhunyt.

    “Már öt hónapja halott! Hihetetlen! Erről semmit sem tudtam! Csak kapkodom a fejem, fogalmam sincs, hogyan tovább, miből élünk majd meg. Egyelőre a kinti világgal ismerkedem” – nyilatkozta Fecó.

    “Valószínűleg lesznek haknijaink. Ha ez nem jön be, akkor meg elmegyek nyáron dinnyézni, vagy máshova dolgozni” – jelentette ki az egykori raktáros. Az „igazi” esküvő Angélával is pénz kérdése, mert bár a villa falai között megesküdtek, a hivatalos ceremónia és a lagzi még hátravan. Ha lesz rá keret, megtartják a kézfogót.

    Fecó azt is elárulta, számára a legfontosabb, hogy végre együtt lehet kedvesével és ezen még Dya hirtelen jött szerelmi vallomása sem változtathat. “Igazából sajnálom ezt a lányt. Nem is értem, hogyan jöhetett elő ezzel a dologgal, amikor tudja, hogy itt van nekem Angéla meg a két gyerek” – magyarázta Fecó.
    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon