MENÜ
  • A világ legkisebb kutyája

    Beyoncé örökbefogadására rengetegen jelentkeztek.

    A nőstény, keverék kiskutya születésekor mindössze 2,8dkg-ot nyomott, két hetes korában pedig csupán akkora volt, mint egy bankkártya. Bár még nem hivatalos az eredmény, de valószínűleg apró méretével Guinness-rekordot dönt, mint a világ legkisebb kutyája. Jelenleg súlya 124gramm, és az állatorvosok szerint felnőtt korára maximum 1kg-ot fog nyomni.

    A kisállat egy menhelyen lévő anyától született, öt testvérével együtt. A később Beyoncé névre keresztelt apróság utolsóként született meg, ráadásul szívverése sem volt. Dr. Michael Russell, az állatvédő-szervezet orvosa szívmasszázzsal keltette életre. Azonban légzése még ekkor sem indult be.

    Ezért Beth DeCaprio asszisztens szájból-szájba lélegeztetéssel próbált segíteni a kiskutyának: „Vicces és kissé gusztustalan is volt, ahogyan a számat az övé köré próbáltam tenni, de néhány valóban apró lélegzetvétel után mozgolódni kezdett. Ezután kitisztítottuk a légútját és újra próbálkoztam. Hamarosan észrevettük, hogy magától lélegzik. Ő egy igazi kis túlélő!”

    Az állatvédő liga célja, hogy Beyoncé segítségével felhívják a figyelmet a sorsukra hagyott ebekre, illetve az örökbefogadásra.

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon