MENÜ
  • A nyelvtanulástól szó szerint nő az agyunk!

    A kutatók a kadétok agyát mérték le a nyelvleckék előtt és után, azt az eredményt kapva, miszerint a plusz tudástól maga az agy is fejlődött.

    Az akadémián olyan nyelveket tanulnak meg 13 hónap alatt anyanyelvi szinten használni, mint az arab, az orosz vagy a dari. Ennek érdekében a nyelvleckék minden nap – hétvégén is – reggeltől estig tartanak, olyan tempót diktálva, melyre sehol máshol a világon nincsen példa.

    Hogy a kutatók biztosak legyenek abban, hogy agyunk a nyelvtanulástól tud fizikailag is fejlődni, az Umea Egyetem orvosi és kognitív tudományokat folytató hallgatóit is górcső alá vették, három hónapon át MRI-képeket készítve agyukról. Míg ezeknek a tanulóknak az agya mit sem változott, a nyelvtanulók legfontosabb szervének néhány része növekedésnek indult.

    “Meglepő volt a felfedezés, miszerint az agy különböző részei növekedtek, attól függően, hogy a tanulók hogyan teljesítettek és mennyi erőt fektettek a kurzusokba.” – mondta  Johan Mårtensson, az Lund University pszichológusa és a kutatás vezetője.

    A nagy agyi fejlődést mutatott embereknek mellesleg kiemelkedőbbek voltak a nyelvi képességei is, amelyek az agy bizonyos részeinek növekedésével még javultak is. Vagyis a nyelvérzék fejleszthető.

    Bár biztosan nem merik kijelenteni, már több kutatás is kimutatta, hogy a nyelvtanulás olyan szinten segíti az agy karbantartását, hogy akik több nyelvet beszélnek kevesebb eséllyel lesznek az Alzheimer-kór áldozatai.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon