MENÜ
  • A magyar BOOKR Kids kelti életre az Oxford University Press könyveit

    A világ egyik legnagyobb múltú tankönyvkiadója, az Oxford University Press (OUP) a magyar BOOKR Kids-t bízta meg azzal, hogy újratervezze majd digitalizálja a kiadó klasszikus regényeit és könnyített olvasmányait.

    A megállapodást megelőzően két évig tárgyalt a magyar startup az Oxford innovációs részlegével, végül a BOOKR Kids olvasva tanító módszertana, kutatási eredményei és nemzetközi referenciái meggyőzték az OUP vezetőit. A BOOKR Kids hidat épít a könyvek és a digitális világ között, missziója, hogy a képernyő mellett az irodalom is a gyermek életének szerves részévé váljon. Tavaly több mint ezer általános iskolás részvételével történt kutatásuk legfontosabb eredményként kiemelhető, hogy az olvasás és szövegértés különböző részterületein átlagosan 15-20%-kal eredményesebben teljesítettek a BOOKR könyvekkell dolgozó tanulók, mint a kontrollcsoportban mért papír alapú könyvet olvasók. A kutatást a Klebelsberg Központ, az ELTE és a Szegedi Egyetem támogatta.

    Az Oxford a Dominoes és Bookworm könyvsorozat digitalizációjának újragondolásával bízta meg a BOOKR Kids-et: a magyar cég illusztrálja és animálja az e-könyveket, és új, interaktív játékokat is fejleszt a történetekhez, így egy egészen egyedülálló olvasási élményt tud nyújtani az angolul tanuló iskolások számára. Olyan jól ismert könyvek kelnek majd új életre, mint a Sherlock Holmes kalandjai, a Rómeó és Júlia vagy a 80 nap alatt a Föld körül.

    Az Oxford University Press és a BOOKR Kids együttműködésében készült angol nyelvű digitális könyvek hamarosan a BOOKR Class kínálatában lesznek elérhetők, amely pótrendelés keretén belül még megrendelhető a hivatalos tankönyvjegyzékről június 30-ig.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon