MENÜ
  • A kockás zászló alól: Tűzeset a Spanyol Nagydíjon

    Öröm és bánat a Williams istállónál

    A hétvégén Barcelona mellett a Circuit de Catalunyán elszabadult a pokol. Az utóbbi évek legizgalmasabb Forma-1-es szezonjának kellős közepén járunk, eddig a mérleg ötből öt. Öt futam, öt győztes öt csapatból. A dolog érdekessége, hogy öt futamgyőztes közül kettő most nyert először nagydíjat. Nico Rosbergen annyira még nem is csodálkoztunk, de most vasárnap Pastor Maldonado bizony feladta a leckét az FIA-nak, keresték is szorgalmasan a venezuelai himnuszt. Nagy volt az öröm Williamséknél, egy darabig…

    Szó szerint futótűzként terjedt a hír, hogy lángokban áll a csapat garázsa. Hatalmas fekete füst gomolygott az utcácskában, amiről eleinte senki nem tudta, honnan ered pontosan. A paddock egy emberként állt a Williams mögé és mentette a menthetőt. Nem volt én csapatom, te pilótád, te garázsod… ember volt és a természet erői egymásnak feszülve.
    Szerencsére perceken belül megfékezték a tüzet, ám a kár tetemes. Összesen 31 embert szállítottak kórházba, köztük volt égési sérült, de a nagy részük füstmérgezést kapott.


    A hétfői nap a kárfelméréssel telt. A csapat menedzsere, Dickie Stanford mondta el az Auto Motor und Sportnak: „Teljesen megsemmisült a garázsunk. Most mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a szükséges felszereléseket beszerezzünk Monte-Carlóra.”
    Még szerencse, hogy Európában történt, így a következő futamig a két hét szünet alatt pótolhatják veszteségeiket. Bruno Senna autója teljesen kiégett. A tüzet oltó emberek ruházata, a garázsban lévő alkatrészek és valószínű, a számítógépes rendszerek is mind a lángok martalékává váltak.


    Az FIA vizsgálatot indított, az első értesülések szerint az egyik autó KERS rendszere gyulladt ki. A vizsgálat még mindig tart, de egy sajtónyilatkozatban már megerősítette a Williams, hogy a tüzet az üzemanyag okozta. A csapatból négyen sérültek meg, őket ellátásban részesítették, három társuk még kórházi ápolásra szorult. Rajtuk kívül még négy Caterham és egy Force India dolgozó is a spanyol orvosoknak adott munkát, ők a tűzoltásban segítettek.

    Hétfőn este nyilatkozatot adott ki a csapat, melyben megerősítették, hogy újabb két emberüket engedték haza a kórházból. Egy égési sérüléseket szenvedett csapattaguk maradt még a spanyol kórházban, de várhatóan 48 órán belül ő is visszatérhet az Egyesült Királyságban, ahol folytatódik a kezelése.
    Sir Frank Williams csapatfőnök örül, hogy a legénység nagy részét újra a gyárban üdvözölhette.
    “Örömmel üdvözöltem ma reggel csapatunk nagy részét újra a gyárban. Egy emberünk még mindig Spanyolországban maradt a további orvosi ellátás miatt, de mindannyian várjuk, hogy hamarosan visszatérjen” mondta Williams. “A Williams F1-nél mindenki nagyon megkönnyebbült, hogy ilyen gyorsan sikerült a bajt megfékezni. Bár az esemény váratlan volt és határozottan nem kívánatos, ékes bizonyítéka volt a valódi összefogásnak, bajtársiasságnak és az együttműködés szellemének, ami a Forma-1 paddockjában létezik. Megdöbbentő volt a csapatok és más paddockbeliek azonnali és feltétlen reakciója.”

    A Williams mindenkinek megköszönte az önzetlen segítséget. A tűzben megsemmisült felszerelésből lesz, amit nem tudnak pótolni a Monacoi Nagydíjig, így azokat a csapatok felajánlották, hogy kölcsön adják. A McLaren jelentkezett elsőként, igazán nagy gesztust tett riválisa felé. Sajnos enélkül a május 27-én megrendezésre kerülő futamon a Williams nem tudna részt venni, hisz Bruno Senna autója helyett egy teljesen újat kell majd építeni, a számítógépes rendszereket is pótolniuk kell. A McLarennél dolgozók közül többen voltak korábban a Williams csapatnál. Például Paddy Lowe technikai igazgató, Neil Oatley tervezési és fejlesztési igazgató, Sam Michael sportigazgató és maga Jenson Button is, így van kapcsolat a két istálló között.

    24 pilóta és 12 csapat feszül egymásnak körről körre. A pályán esküdt ellenségek, de ha baj van, egy emberként fog össze a teljes paddock és állnak bármelyikük mögé. Emberségből is ötös.

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon