MENÜ
  • A kockás zászló alól: Sztárok a Forma-1-ről

    Már a Cairo is F1 lázban ég

    Csillebércen, a Grund Klub gyermekszervezet gyermeknapi rendezvényén kaptam el egy interjú erejéig a Cairo együttest, akikkel többek között a Forma-1 is szóba került. A gyermeknapi programoknak már több éve állandó szereplője az együttes, most is örömmel fogadták a dalokat kicsik és nagyok. Azt is megtudhattuk tőlük, hogy miként vélekednek a sztárságról, a fellépésekről, valamint a kedvenc pilóta-kedvenc pálya téma is felvetődött.

    Az együttest Skinti Csaba alapította 2003 tavaszán, melynek nevét egy a 90-es években a helyi gimnáziumban működő amatőr formációról választotta, amiben egy ideig billentyűzött. 2004-ben alapító tagok közreműködésével (Skinti Csaba, Sándor Erika, Sándor Veronika, Lakó Judit) született meg az Angyal c. dal, melynek sikere járult ahhoz, hogy a zenekar a hobbi szintről tovább lépjen.
    2005. elején alakult ki a csapat debütáló felállása, Csaba, leforgatták első klipjüket is, nyáron pedig megjelent első maxi lemezük Angyal címmel. 2007-ben a Producer’s kiadóhoz igazoltak, nyáron pedig Fogd a kezem! címmel kislemez és klip is készült, majd közeledtek a 300. fellépéshez. 2008-ban újabb nagylemez, 2009-ben pedig egy 3CD-s digipack kiadvány is a boltok polcaira került.
    2012. tavaszán Kiss Melinda váltotta Prokopovics Katát, aki új színt, új lendületet és új dalokat hozott a csapathoz.

    Most pedig következzen az interjú, amelyre a fellépés után kerítettünk sort.

    Ki hogy áll a párkapcsolati téren?

    Erika: A csapat kétharmadának van párja, Lindánk, az új tagunk az, aki még egyedül van, de szerintem már nem sokáig.

    Már a decemberi Mikulás napi rendezvényen is találkoztunk. Mióta jártok a Grund Klub rendezvényeire?

    Csaba: Harmadik éve. Már harmadszor vagyunk itt Csillebércen és volt egy Öko-road show, amin részt vettünk szeptembertől, valamint ez a cirkuszos program, ami felejthetetlen volt. Egyébként régebben ismerjük a Grund Klubhálózatot, az abaúji csoporttal szorosabb kapcsolatot építettünk ki még mielőtt a Grunddal találkoztunk volna.

    Hogy viselitek a sztárságot, mennyiben változtatta meg az életeteket?

    Csaba: Egyáltalán, semennyire. Akik itt ma fellépők, azoknak a 99%-a el is hiszi magáról, hogy sztár, mi abszolút nem, nálunk ez nem így működik. Igazából nekünk ez egy nagyon jó hobbinak mondható, szeretjük csinálni, jól érezzük magunkat. Mi nem sztároljuk magunkat és eleve nem várjuk el, hogy mások is így érezzék.

    A beszélgetés közben hamar kiderült, hogy a csapat lánytagjai is rajonganak a Forma-1-ért. Ezt a témát is kiveséztük és hamar rájöttünk, nem is kell már sokat aludni a magyar futamig.

    Ki a kedvenc pilótátok?

    Erika: Ó, én nagy Schumacher fan vagyok, mióta Ferraris volt, már azóta. Van zászlóm is. A csapat a Ferrari volt, de most, hogy már Schumi nincs ott, így megoszlik.
    Linda: Nekem Massa. Volt szerencsém a Hungaroring pályán a futamon és az időmérő edzésen részt venni és voltam a bokszban is. Sajnos a pilótákkal nem találkoztunk, csak a szerelőkkel, viszont Buttont láttuk, ő volt az, aki kijött a bokszból.

    Adok egy jó tippet, ha szeretnétek a pilótákkal találkozni. A futamhétvégén szerdán este szokott lenni a Nazionale Piloti és a magyar All Stars jótékonysági focimeccs. Tavaly ott volt a mosaic is forgatni és a rajongók is találkozhattak a pilótákkal. Egyébként pedig már nincs sok a Hungaroringig, július végén hazánkba érkezik a száguldó cirkusz.

    Mi a kedvenc pályátok?

    Csaba: Nem Monaco.
    Erika: Nekem pont az, Monaco. Meg persze a Hungaroring.
    Linda: Nekem nincs kedvenc pályám, csak jó verseny legyen. A monacói pálya nekem unalmas.

    Mit jelent az, hogy jó egy verseny?

    Linda: Legyen benne sok fordulat és hangulatos legyen, sokminden történjen.
    Erika: Meg néhány autó törjön. (nevet)

    Köszönöm és további sok sikert kívánunk nektek a nyáron!

    Malik Erika

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon