MENÜ
  • A kockás zászló alól: Suzuka után már csak négy…

    Suzukában is minden megtörténhet, ahogy futamok óta mondjuk, és meg is történt. Egyre izgalmasabban alakul a világbajnokság...

    A hétvégi reggeleken a rajzfilmek helyét a Száguldó Cirkusz foglalta el a televízióban, Japánba érkezett a Forma-1, így az időeltolódás miatt közép-európai idő szerint 7 órakor kezdődött meg a futam.

    Az időmérő edzésen szombat reggel száraz körülmények között utolérhetetlennek bizonyult a címvédő világbajnok Sebastian Vettel, aki az első kockából vághatott neki a japán pályának. “Ez egy rendkívül sima, szinte tökéletes kvalifikáció volt a Red Bull számára” – nyilatkozta Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatón.

    Kvalifikáció ide vagy oda, a rajtsorrendet leginkább a stewardok alakították. Megannyi büntetést osztottak ki az időmérő előtt és után. Schumacher 10 helyes büntetést hozott magával az előző futamról baleset okozásáért, így csupán a 23. helyről vághat neki Suzukának, Button 5, Hülkenberg 5, Vergne pedig 3 rajthellyel került hátrébb a rajtrácson. Red Bull első sor, majd Kobayashi, Grosjean és Perez fért be Alonso elé. A Ferraris pilóta rendkívül balszerencsés volt tegnap, a Q3 utolsó másodpercében Raikkönen balesete miatt sárga zászlót lengettek neki, így nem tudott jobb helyre kerülni, bár volt még egy kis kakaó a Ferrariban. A McLaren sem tudta kihozni autóiból a maximumot, míg Button a harmadik legjobb időt autózta, Hamilton nem tudott tökéletes kört összerakni.

    A hét híre címet mindenképpen Michael Schumacher visszavonulása kapja. A hétszeres világbajnok úgy döntött, hogy a 2012-es szezon végén leteszi a sisakot, de erről majd jövő héten bővebben.

    5807 méter hosszú a suzukai pálya, legkritikusabb pontja a Spoon kanyar. 8-as alakú pályán alig fékeznek a pilóták, nagy kihívást jelent mind a versenyzők, mind a gépek számára. A DRS zónát 20 méterrel megrövidítették idén, de még ígyis az egyik leggyorsabb pálya Spa-Francorchamps után.

    Vasárnap gyönyörű napsütés fogadta a Cirkuszt, a 23 fok tökéletes körülményeket jelent a versenyen. A szél váltakozó iránya lehet változó faktor a pályán.

    Rajtbaleset. Raikkönen belement Alonsóba, így a világbajnokságot vezető ferraris futama az első kanyarban elúszott, pontot sem szerzett. Grosjean a második kanyarban csúszott bele Mark Webberbe, amiért nem sokkal később a versenybírák nagyon súlyos büntetéssel sújtották, 10 másodperces stop and go-t kapott, azaz be kellett állnia a bokszba 10 másodpercre. Ez az ütközés szinte láncreakciót indított be, Rosberg és Bruno Senna is összeütközött, a Mercedesnek kellett feladnia a versenyt. A balesetek miatt bevetették a biztonsági autót, majd amikor két kör után újra elrajtolt a mezőny, Vettel belehúzott és közel 20 másodperces előnyt autózott ki.

    Kamui Kobayashi okozta az időmérőn az egyik meglepetést, az első kerékcseréig meg is tudta tartani második helyét, amikor őt is és Buttont is megelőzte Felipe Massa. A brazil ferraris a balesetből profitálva több helyet javított, majd úgy vezetett, mint aki az életéért vezet. Talán így is van, mivel szerződése lejár a 2012-es szezon végén, nagy a tét. A Sauber előtt elég gyors volt Massa ahhoz, hogy előnyre tegyen szert, így a kockás zászló a második helyen intette le, ezzel felállhatott az áhított dobogóra.

    Lewis Hamilton ötödik helyen ért célba, ám előtte még elmondhatta, hogy előttem az utódom. A helyére jövőre érkező Sergio Perezze volt egy köre, amikor a kerékcsere után Perez megpróbálta előzni, túl szélesen vette a kanyart, kicsúszott és feladni kényszerült a versenyt.

    A Japán nagydíj végeredménye: Vettel, Massa, Kobayashi, Button, Hamilton, Raikkönen, Hülkenberg, Maldonado, Webber, Ricciardo, Schumacher, di Resta, Vergne, Senna, Kovalainen, Glock, Petrov, de la Rosa és Grosjean. Akik pedig nem tudták befejezni a versenyt: Pic, Karthikeyan, Perez, Alonso és Rosberg.

    Jövő héten Korea, öt “minibajnokság” van még hátra, ahogy Alonso mondta. Az első futamtól izgalmas futam most mégizgalmasabb hajrába ért. Vajon ki lesz a hunyó?

    Malik Erika

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon